Debrecenben Hallottam

Olvasóink is ellátogattak az V. Debrecziner Gourmet fesztiválra

Ételművészek a Nagyerdőn – avagy az 5. Debrecziner Gourmet fesztiválon jártunk

Anyukám mondta, hogy én vagyok a Black Sheep a családban, kérte, ne otthon csináljam már a fesztivált, hanem kezdjek magammal valamit és iratkozzak be a Grillakadémiára, hogy egy Ikon lehessek, akire egy Paparazzi les majd a Pálma-fa mögül, mert ha nem így lesz, mehetek a Levesbe, esetleg Maszek-olhatok a Szomszéd-ban kicsit, de útközben ugorjak be valahova egy Kis Padlizsán-ért, hisz úgy tartják, az a szerelem almája, virága, Almavirág-ja, szóval ha elfelejtek vinni, az lesz nekem a Végállomás. Hiába mondtam Anyukámnak, hogy én nem tudok főzni, hisz az a Séf asztala, akkor legalább írjak róla, válaszolta.

Kedves párom és jómagam erőteljes tinihévvel vetettük bele magunkat a neves rendezvény szombati programjába, széles mosollyal, hand in hand meg is érkeztünk a délutáni órákban, azért még indulás előtt megemlítettem otthon, hogy ez egy zsebbenyúlós történet lesz, úgyhogy szuszakoljunk bele a retikülbe egy-két varjúkolbászos szendvicset, ha esetleg úgy alakulna, hogy kifutunk a költségvetésből.

Verőfényes napsütés, családias hangulat, már az illatfelhőktől összefut a nyál a szádban, a séfek, bárosok kurjongatják a rendelések sorszámait, Edith Piaf dallamai kacskaringóznak át a sorokon, civakodnak a pomerániai törpespiccek, amelyekből annyi volt, hogy lazán le lehetett volna bonyolítani egy szolidabb kutyakiállítást is.

A bőség zavarától átitatottan tanakodtunk, hol is kezdjük a mustrát, barátnőm volt az éhesebb, aki egyébként vegán, így nem volt kérdés, hogy a Kis Padlizsán nevezetű, helyi vegán bisztró kirendeltségénél nyitunk. Itt halkan, egy óvatos zárójelben közbeszúrnám, hogy még egy Debrecen szintű városban sem könnyű olyan helyet találni, ahol egy vegán megtalálja a számításait, hisz ha fel is lel a kínálatban húsmentes étket, a vegetáriánus vonal szintúgy kivétel nélkül tartalmaz tejtermékeket vagy egyéb állati eredetű hozzávalókat. Egyszerű emberek vagyunk, nem ételkritikusok, de azért nagyon kellemetlen tud lenni, amikor egy pincér/pultos szinte kinevet, ha vegán tejjel kérsz egy kávét, de ugyanolyan kínos az is, amikor zsinórban a negyedik puccosabb belvárosi étteremből fordulsz ki, mert a kérdésre, hogy el tudnának-e készíteni egy vegán ételt, egyöntetűen az a válasz, hogy nem. De oda se neki, hisz itt van nekünk a Kis Padlizsán, ahol a tulaj le is kenyerezte a kedvesem egy pöpec hamburgerrel.

Részben az olasz ízek szerelmese vagyok, tehát nem kerülhette el figyelmem a Panificio Il Basilico elnevezésű, szentendrei székhelyű formáció, akik az olasz-magyar konyha fuzionálásán tevékenykednek, muszáj volt hát megkóstolnom egy pizzájukat, a Burrata e Pomodori-ra esett a választásom: sárgaparadicsom szósz, fior di latte burrata (ez nem tudom, mit jelent), szardella, chili, újhagyma… a végeredmény pompásan sikerült, a nápolyi kemencéjük pedig szemet gyönyörködtető.

Mindeközben feltűnt, hogy a színpad előtt valamiféle divatshow zajlik, de nem vittem túlzásba az érdeklődést, mert ha az asszony lefüleli, hogy a modellcsajokat hesszelem, akkor igencsak laska lesz a vacsorám, de nem mákos, hanem olyan, amitől csillagokat fogok látni, de nem Michelin-eket.

Apropó csillagok… a divatbemutató végeztével felsorakozott a színpadon a rendezvény műsorvezetője, Liptai Claudia, jobbján pedig a méltán elhíresült két Michelin-csillagos séf, Mészáros Ádám, aki egy beszélgetés keretein belül vallott kulisszatitkairól, s közben még főzött is. A Burnt c. nagysikerű Bradley Cooper filmben elhangzik egy olyan mondat, hogy ha két csillaggal rendelkezel, az olyan, mintha te lennél Luke Skywalker, ám ha megszerzed a harmadikat, akkor viszont te vagy Yoda. Mészárost hallgatva sokkal inkább egy zen mester képe merült fel bennünk, sem mint egy szakácsé, de vélhetően részben ez a sikerének titka. Hátralépés a nagyvárosi forgatagból, visszavonulás vidékre, külföldi tervek, de végül mindig maradás, egy hajtós nap után kiülni a motorháztetőre és belefeledkezni a csillagokba, főzni csak könnyedkezű eleganciával, egy jó étel elkészítéséhez szeretet és törődés kell, holnap mindig jobbnak lenni a mainál, neveltetést tekintve pedig elvárás volt, hogy mindig mindenben a legjobbnak lenni, de minimum sokkal jobban akarni, mint mások. Summa summárum, az úriember annyira alázatos és profi volt, hogy még egy denevérkompótot wuhani piacos hozzávalókból is bekanalaztam volna, ha tudom, hogy az ő keze munkája.

Ha esetleg debreceni variáns sülne is ki az ügyből, kérnék mellé egy adag szaftos hungarikumot, azaz debreceni párost a főutcai Ikon étterem étlapjáról, kis mustár-torma, ropogós héjú puha belsejű még meleg kenyérszeletekkel… hmmm, neki is lódultam felkeresni a kihelyezett bázisukat.

A kolbászkák után most már muszáj szomjat is oltani, megkívántam egy gin-tonicot, de megláttam, hogy kétezer a szett, úgyhogy inkább a fröccsvonal felé vettem az irányt, Bortársaság vagy DiVino, utóbbit közelebbről ismerem és közelebb is esett, úgyhogy az addig üresen lóbált fesztiválpoharam megtelt egy hosszúlépéssel Frittman Irsaiból. Félreértés ne essék, egy efféle rendezvényen nem számít drágának két rongy egy gin-tonicért, de ez ügyben Debrecenben egyetlen hely van, akikre esküszünk és ahol szívesen hagyjuk ott a pénzünk, ez pedig nem más, mint a Ginius Bar & Gin Garden. A közelmúlt hónapjait tekintve magasan a legjobb és legigényesebb italkimérő, ahol jártunk, szívből ajánljuk a Gin és variációi kedvelőinek, nemcsak az itallap, de a szerviz vonatkozásában is.

A fröccs elfogyasztása közben kaptunk egy fülest, hogy ki ne hagyjuk a fővárosi Babka Budapest közel-keleti ízeit, nekiveselkedtünk hát felmérni a terepet. Párom legnagyobb örömére itt is jutott ínyére való falat, a Mezze Trikolor elnevezésű hummusz tálat mintha neki találták volna ki, háromféle hummusz, marinált zöldségek és friss lepény, elképesztő ízkavalkád. Én pedig legnagyobb szerencsémre belenyúltam egy datolyás, chilis báránygerincbe, ami egy nettó foodporn élményt nyújtott, lenyűgöző volt. Grillezett báránygerinc datolyaszirupban, aleppói chili paprika, fenyőmag, tahini krém, marinált karfiol. A kirendeltség séfjét arról kérdeztük, mit gondol ama feltevésről, miszerint a szakács szakma a legkeményebb a világon. Őszintén meglepte a kérdésünk, a válasza pedig az volt, hogy ő korábban bányában dolgozott, az sem volt egy könnyű menet, de kétségtelen, hogy nem fenékig tejfel a séfek élete, szenvedélyként, hivatásként, küldetésként, életstílusként kell megélni a szakmát, ha valaki igazán helyt akar állni a konyhában.

Én nem kávézom, úgyhogy a jobbik felem tesztelte a debreceni Black Sheep Roastery & Coffee egyik kávéspecialitását, megszokott csúcsminőség, kedves és profi szerviz, nem is vártunk mást, nem véletlenül van általában tömve a belvárosi hely.

A coffee break után kikértünk egy medical timeout-ot is, meglátogattuk az illemhelyet, visszafelé andalogva pedig belefutottunk Liptai Claudiába, aki ekkor épp egymagában ácsorgott a BMW Magisz VIP terasz mellett. Ha már így alakult, csak improvizáljunk vele egy villáminterjút, párom kérdezte tőle, hogy érzi itt magát nálunk, Debrecenben, ő pedig minden fáradtságérzetét félretéve maximálisan kedvesen és udvariasan elegyedett szóba vele, elmondta, hogy nagyon szereti a városunkat, azt pedig külön élvezi és megtiszteltetésnek veszi, hogy egy efféle nagyszabású programsorozat háziasszonya lehet. Itt nyitnék még egy zárójelet, amelybe belefoglalnám, hogy a Művésznő egyébiránt profi cukrász.

Cirkáltunk tovább, az imént említett VIP páholyban nem sok időt töltöttünk, mindenféle negatív értelem nélkül úgy éreztük, hogy az már ténylegesen az ún. felső tízezer kiváltsága, pedig abszolút nem volt egy megfizethetetlen kategória, nem volt ez a Fábry Sándor féle anekdota effektus, hogy a kéthelikopteres úgy nézett az egy helikopteresre, mint a kutyájára. Továbbállva magához vonzott bennünket egy Duck You – Az Útszéli Kacsa névre keresztelt food truck, ahol a fantázianévből adódóan kacsából készült nyalánkságok várták az érdeklődőket, nos, hát olyannyira volt érdeklődés, hogy esélyünk sem volt a kacsakocsi közelébe férkőzni, így csak a zenéjükről tudunk nyilatkozni, külföldi rock legendákkal, ’60-as évekbeli zajokkal operáltak, ami jól passzolt a dizájnhoz és a hangulatot is feldobta. Remélem, nem a Békás-tavi élővilágból intézték az alapanyagokat.

Kezdett későre járni, a színpadon a Jumping Matt & His Combo festette alá az estét, dögös műsor volt, igényes muzsika, így nem rajtuk múlt, hogy a magunk részéről lassan sátorbontáshoz készülődtünk, ám még egy utolsó kóstolót be akartam iktatni. Ki is kötöttünk a debreceni Szomszéd bisztrónál, mi a séf ajánlata, egy kis sült császár kemencés káposztaágyon szilva chutney-val… na ez volt az, amit már nem lett volna szabad megennem, de azt mondtam, hogy inkább meghalok, de belapátolom az utolsó falatig, fantasztikus volt. Indulás előtt 80,5 kg-mal mérlegeltem otthon, ezek után egy pár napig kerülni fogom a masinériát. Hazafelé még az asszony megkérdezte, hogy forduljunk-e el az autós McDonald’s felé, de nem volt vicces, na jó, talán egy kicsit.

Nos… térjünk rá egy kicsit a piszkos anyagiakra… számolgassunk kicsit… két teljes árú napijegy, két kávé, mondjuk hat adag kaja két személyre, ami amúgy egyáltalán nem kevés, plusz néhány fröccs… körülbelül húszezer forintból megvagytok, ami kétségtelenül rengeteg pénz, nekünk is az, de talán egy évben egyszer belefér, nem csupán kizárólag a legtehetősebb embereknek. Az ízek és az élmény viszont maradandó, hisz nem mindennap kóstolhatunk bele Michelin-csillagos és egyéb nagymenő séfek kreálmányaiba, pláne nem egy ilyen környezetben.

Összességében minden elemében magas színvonalú, kulturált és igényes rendezvényt szolgáltatott a város, legyen szó a programokról, a kirendeltségekről, a lebonyolításról és a közönségről egyaránt.

Írta: Bakó Zoltán és Tar Anikó

Ez is érdekelhet