Vármegyei Védőnői Szolgálat a Klinikai Központban

forrás: rede.hu

 

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetében, 210 védőnő közreműködésével, július elején megkezdte tevékenységét a Vármegyei Védőnői Szolgálat. Az új szervezeti egység vezetői feladatait Kovács Edit védőnő látja el a jövőben, aki megbízólevelét Prof. Dr. Szabó Zoltántól, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ elnökétől vette át.

 

Kovács Edit 1994-ben kezdte szakmai pályafutását s több évtizedes területi védőnői tevékenységét követően 2019-től a debreceni iskolavédőnői rendszer vezetőjeként, majd 2022-től megyei kollegiális védőnő mentorként látta el feladatait.

forrás: unideb.hu

 

Az új vezető a Vármegyei Szolgálat élén, komoly szakmai kihívásként tekint az előtte álló feladatokra, melyeket jól ismer. 

  • A Debreceni Egyetem (DE) Klinikai Központ (KK) vezetősége minden támogatást megad az új védőnői hálózat kialakításának sikeres megvalósulásához. Célunk, hogy e kiemelkedően fontos szakterületen a korábbinál is magasabb színvonalon folytathassuk tevékenységünket a Klinikai Központ Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetének szervezeti és szakmai keretein belül – fogalmazott Prof. Dr. Szabó Zoltán, a Klinikai Központ elnöke, s hozzátette: – Kolléganőnk mintegy három évtizedes szakmai tapasztalata biztonságot ad ahhoz, hogy közös célunkat a legmagasabb színvonalon valósítsuk meg.

 

Erre hatalmas szükség van mind a bölcsődés-, óvodás-, iskolás gyermekek esetében, mint ahogyan a kismamák és a születendő gyermekeik magas szintű, kiegyensúlyozott gondozásában, ellátásában a tanácsadások, s a személyes látogatások során. 

forrás: unideb.hu
  • A védőnői hálózat az átalakítást követően országosan egységes rendszerként folytatja tevékenységét. Az új rendszerben a területi védőnők országosan összehangolt szakmai irányítás alatt nyújtanak ellátást, adnak tanácsot az aktuális szakterületen. 

Így a korábbinál is eredményesebben, az egyéni igényeknek is megfelelő, magas színvonalú, speciális szolgáltatások nyújthatók a kismamáknak az áldott állapot kilenc hónapja alatt, majd a szülés után a babának is, a szakorvosokkal együttműködve, illetve a védőnői tevékenységet folytató intézményekben – tájékoztatott Dr. Papp Csaba, a Klinikai Központ Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetének igazgatója.

 

A DE KK Vármegyei Védőnői Szolgálat Hajdú- Bihar Vármegyében látja el tevékenységét – tudatta az egyetem sajtóközpontja.

Ez is érdekelhet