Véres fordulatot vett a közös italozás Debrecenben

Kép: police.hu

A rendőrséghez érkezett bejelentések szerint július 25-én este Debrecenben, a Csapó utcán három férfi nekiesett negyedik társuknak, akit brutálisan bántalmaztak. A sértett a verekedést követően magatehetetlenül feküdt a földön.

A nyomozás adatai szerint a támadók és a sértett ismerték egymást. Közösen kezdtek italozásba kora este, később azonban összeverekedtek és egyikőjük meg is szúrta áldozatukat.

A rendőrök a helyszínen két fiatalt elfogtak, az eszméletlen sértetthez pedig mentőt hívtak. Mint kiderült, az ütéseken és rúgásokon kívül, valamelyik támadója hasba is szúrta. A helyszínen elfogott két bántalmazót, egy 21 éves és egy 22 éves debreceni fiatal férfit előállították a rendőr-főkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket és indítványozták letartóztatásukat. A harmadik társukat, egy 29 éves ugyancsak helyi lakost pár órán belül egyik ismerősénél fogták el. Kihallgatása után, esetében is bűnügyi őrizetet rendeltek el.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást velük szemben.

Ez is érdekelhet