Villamosfelújítás és tram-train Debrecenben – hol tartanak a tervek?

Nagy döntések előtt áll Debrecen közösségi közlekedése: az elöregedő 1-es villamosvonal felújításra szorul, a városban pedig a tram-train (városi villamos + elővárosi vasút) bevezetésének előkészítése is napirenden van. Összeszedtük, hol tartanak a tervek – és mi valósult már meg a DKV-nál.

Miért kell felújítani az 1-es villamost?

Az 1-es vonal pályájának jelenlegi állapota éves szinten legalább 200–300 millió forintos saját forrású beruházást igényel – ez azonban csak a síncserékre elég, a biztonságos, hosszú távú megoldáshoz teljes átépítésre van szükség. A villamosjárművek (KCSV) ráadásul 2027-ben elérik a 30 éves kort, cseréjük műszaki és kényelmi szempontból is elkerülhetetlen. A vonal felújítására tehát a tram-train tervektől függetlenül is szükség van.

Mi az a tram-train?

A tram-train olyan jármű, amely a városban villamosként, a települések között pedig elővárosi vasútként közlekedik. Magyarországon a Szeged–Hódmezővásárhely közötti vonal működik így. Debrecenben ez azt jelenthetné, hogy az 1-es villamos hosszú távon északi és déli irányban is kihaladhatna a város környéki vasútvonalakra – így a környező településekről akár átszállás nélkül el lehetne jutni a belvárosba.

Fontos ugyanakkor: a tram-train nem váltja ki az 1-es és 2-es villamos jelenlegi forgalmát és a helyi utazási igényeket.

Mit kell hozzá megoldani?

A tram-train nem oldható meg pusztán egy új jármű beszerzésével: a városi infrastruktúra több elemét a leendő jármű követelményeihez kell igazítani. A jelenlegi pálya a városi villamosközlekedésre alkalmas, a tram-train fogadására viszont a mostani állapotában nem. A legfontosabb műszaki feladatok:

  • a Petőfi tér pályageometriájának rendezése
  • a kerék–sín–váltó kapcsolat kompatibilitásának igazolása
  • a közös szakasz energiaellátásának és forgalmi kapacitásának vizsgálata
  • a Nagyállomás–Petőfi tér MÁV–DKV rendszerkapcsolat kialakítása
  • a kis sugarú ívek felülvizsgálata (1-esen a Petőfi tér és a Pálma, 2-esen a Csokonai Gimnázium környékén)
  • az épületek közelségének vizsgálata (Nagytemplom, Thomas Mann és Békéssy Béla utcai lakóházak)

Nehezíti a helyzetet, hogy a közös szakasz leterheltsége már most magas: csúcsidőben 2-3 percenként közlekedik járat. A tram-train elindításához így elkerülhetetlen a közös szakasz és az 1-es vonal teljes rekonstrukciója.

A tram-train alapfeltétele egy műszakilag megbízható, duális használatra alkalmas pályahálózat.

Hol tart a projekt finanszírozása?

Egy 2024-es kormányhatározat még egy 23,2 milliárd forintos projektet nevesített, amely az 1-es villamosvonal rekonstrukcióját és 9 új alacsonypadlós villamos beszerzését tartalmazta. A pályázat benyújtását azonban egy jogszabályi feltétel akadályozta: ahhoz aláírt, feltételes kivitelezői szerződés kellett volna, amelynek előkészítését (megvalósíthatósági tanulmány, engedélyezési és kiviteli tervek) közel 900 millió forintból önerőből kellett volna előfinanszírozni.

2026. augusztus 8. óta a program módosított formában van hatályban. A jelenlegi kiemelt projekt a nagyállomás rekonstrukciójának, a tram-train közlekedés előkészítésének és az 1-es villamos felújítása előkészítésének a projektje, 7,8 milliárd forintos indikatív forrással. A mostani szakasz tehát elsősorban a tervezésről és az előkészítésről szól – a tényleges kivitelezés és járműbeszerzés ezt követheti.

Ami már megvalósult a DKV-nál

Miközben a nagy pályás fejlesztések előkészítése zajlik, a DKV-nál az elmúlt években több látható fejlesztés is történt:

  • Flottacsere: 2022 januárja óta 2024 szeptemberéig összesen 119 autóbuszt cseréltek le, és forgalomba állt 12 elektromos busz is. 2026 februárjában újabb 10 Mercedes-Benz Conecto szóló busz érkezett, 2027 első félévében pedig további 15 új csuklós Mercedes-Benz G Conecto jön.
  • Ingyenes utazás a fiataloknak: 2024. április 1-től a 14 éven aluli diákok ingyen utazhatnak – 2026 júniusában már több mint 20 600-an vették igénybe a Junior Debrecen Városkártyát.
  • Tarifaközösség: 2025. december 24-én lépett életbe; 2026 első félévében Hajdú-Bihar vármegyében a DKV és a MÁV-csoport összesen 191 642 vármegyebérletet értékesített.
  • Kutyabarát közlekedés: 2025. április 1-től – bizonyos szabályok mellett – minden kutya díjmentesen utazhat a buszokon, trolikon és villamosokon, májustól pedig a Zsuzsi Erdei Vasúton is.
  • Szakemberképzés: a DKV Salétrom utcai telephelyén duális képzésben tanulnak alternatív járműhajtási technikusok; közülük ketten már a társaságnál dolgoznak.

Ez is érdekelhet