Debrecen, Magyarországon egyedülálló módon, keresztény felekezeteivel és a város közösségével együtt ökumenikus összefogásban emlékezik meg a virágvasárnapról és az azt követő nagyhét történéseiről, a krisztusi szenvedéstörténetről. A Nagytemplom előtt kezdődő programon Papp László polgármester és a történelmi egyházak debreceni elöljárói is jelen voltak.
A húsvét előtti vasárnap, a nagyhét kezdete a keresztény ünnepkörben ekkor ünnepli az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását.
Idén a béke és az összefogás mellett a 10. Színházi Olimpia állt a virágvasárnapi városi keresztút középpontjában. A város és az egyházi felekezetek közös rendezvényén Debrecen mellett Budapest, Miskolc, Győr, Veszprém színművészei tisztelték meg jelenlétükkel az ökumenikus keresztutat.
Papp László polgármester az ünnepségen úgy fogalmazott: több mint tíz éve, 2012-ben indult el az a kezdeményezés, amely máig él és reményei szerint a következő években, évtizedekben is tartani fog ebben a városban. Hálás vagyok és köszönöm egyházi vezetőinknek, hogy bár különböző felekezetekhez tartoznak és tartoznak híveik is, mégis meg tudjuk találni azt az alkalmat, amikor a kereszténység legnagyobb ünnepére készülve együtt tudunk lenni, megmutatva ennek a városnak az egységét, a vallás és a hit iránti elkötelezettségét – hangsúlyozta.
A városvezető kiemelte: A húsvét a feltámadás dicső, szent ünnepe. S ha van város a magyar történelemben, amelyik már jópár alkalommal feltámadt poraiból, akkor az Debrecen. A város címerében látható főnixmadár szimbolizálja az újra és újra feltámadó, megerősödő Debrecent, amely minden egyes feltámadással erősebb és erősebb lett. A kereszténység legnagyobb ünnepének közeledtével készüljünk Jézus feltámadására és készüljünk arra is, hogy ez a város újra és újra erősebb lesz – zárta gondolatait a polgármester.
Az ünnepi beszédek után Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Római Katolikus Egyházmegye megyéspüspöke, Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Görögkatolikus Főegyházmegye érsek-metropolitája és Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke felszentelték, megáldották a barkaágakat, amelyeket aztán a résztvevők között néptáncosok osztottak szét. Az ünneplő gyülekezet a megszentelt ágakkal a kézben járta végig a debreceni keresztút hat állomását.
Az esemény keretében az egyes stációknál a különböző felekezetek lelkészei hirdettek igét, valamint a különböző felekezetek kórusai, és az ország több pontjáról érkező színészek működtek közre, míg a Nagytemplom előtti műsorban a Kuckó Művésztanya, a Miskolci Fúvós Együttes, a Lautitia Kóruscsalád, a Főnix Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttes, a Forgórózsa Táncegyüttes, a Hortobágy Néptáncegyüttes, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes és a Debreceni Népi Együttes képviselői vettek részt.
A keresztutat követően a Szent Anna Székesegyházban G. Rossini Stabat Mater című művét adta elő a Csokonai Színház énekkara Ács János karmester vezetésével, majd Dominica Palmarum címmel zenés istentisztelet várta az érdeklődőket a Nagytemplomban a Debrecen Helyőrségi Zenekar és a Honvéd Férfikar közreműködésével, Pál István vezényletével.
Fotók: Miskolczi János