Újra itt tartunk, sőt még talán rosszabb helyzetben vagyunk mint 2020 márciusában. Kormányrendelet kormányrendelet hátán és a szigorításokat lassan már nehéz fejben tartani. Debrecen pont nem az a város, ami a nyugodtságáról híres. Bárhova megyünk, gyakorlatilag bármikor, soha nem üresek az utcák. Most, azonban szerda éjféltől mintha egy másik dimenzióba lépett volna és minden más nagyobb város is. A csend és az üresség talán elég drámai szó, de a jelenlegi helyzetben úgy gondolom teljesen megengedhető ennél a témánál.
Azért abban megegyezhetünk, hogy a nyüzsgéshez nagyban hozzátartoznak a debreceni diákok, legyen szó akár a középiskolásokról akár az egyetemistákról. Most viszont maximum a héten hazasiető, bőröndökkel és dobozokkal felpakolt, esetleg albérlet kereső diákokkal találkozhatunk, akiknek egy hete újra a laptop és telefon elé ragadt az életük és akiket a mai nappal bezárólag elküldtek a kollégiumokból. Ismét. Tapasztalataim szerint mindenki számított rá, maximum a remény maradt meg, hogy legalább ha már a szaktársakat csak a zoom és egyéb felület kameráin keresztül láthatják, azért a kis vagy éppen nagy kollégiumi közösségből nem kell újra kiszakadniuk. Sajnos ez megtörtént és nehezen hiszem el, hogy volt olyan tanuló, akinek a szemében ne csillant volna meg a csalódottság. Nagyrészt azért már attól a kortól kezdve, hogy bekerülnek emberek egy gimnáziumi majd később egyetemi környezetbe, hozzá vannak a szokva a társasághoz, ahhoz, hogy gyakorlatilag vagy sosem, vagy csak akkor vannak egyedül, ha ez szánt szándékuk. Ebből azonban, mintha egy mókuskerékbe visszalépve, újra ki lettek szakítva.
Így fiatal felnőttként gyakorlatilag mindenkinek megvan a saját kis élete, esetleg szülői segítséggel albérlet és kollégium terén. Lehet nagyon sokan nem tudják, hogy a legtöbb felsőoktatásban tanuló diák vállal diákmunkát azért, hogy minél önállóbb tudjon lenni, hogy le tudjon egy kevés terhet venni a család válláról. De hogy jön ez most ide? Sorolnám az opciókat:
-a diák kollégiumban lakik, hétköznap órára siet, hétvégén felváltva dolgozik és tanul
– a diák, aki albérletben lakik, hétköznap órákra siet, hétvégén felváltva tanul és dolgozik.
Első látásra gondolná az ember, hogy akiknek most albérlete van, mennyivel jobb helyzetben vannak. Igen ám, de nagyon sok munkahely a saját dolgozóit is alig tudja kifizetni a jelenlegi korlátozások miatt, nem hogy a diákokat. Ebből következik, hogy ott áll az egyetemista, hogy az eddigi teljesen jól működő önálló élete a semmibe lett lehúzva és újra a család nyakába szakad minden. Bizony lehet maradni az albérletben. De őszintén. Ki szeretne a barátai, családja nélkül ülni egy szobában/ lakásban? Szerintem nem sokan. A kollégistáknak nem okoz ez nagy fejfájást, hiszen ha nem külhoni magyarokról, angol képzésben résztvevőkről, orvosisokról vagy a jelenlegi helyzetet segítő diákról van szó, haza kellett költöznie. Újra elszakítva a barátoktól és a megszokott, kényelmes kis világtól ( valószínűleg elég távol, hiszen a kollégiumban általában azok laknak).
Szeretnék még egy kicsit személyesebb összefoglalót nyújtani, személyesen diákoktól, akik a következő cikkben elmondják véleményüket és érzéseiket a jelenlegi helyzetről.
