Immáron 2,5 millió utas utazott a Wizz Air debreceni járatain, ezt ünnepelte a légitársaság.
2012-ben, immáron 11 éve szállt fel Debrecenből az első Wizz Air járat, amely London-Lutonba közlekedett. Később folyamatosan nőtt az utasszám, bővültek a járatok. 2015-ben bázist is nyitott a légitársaság Debrecenben, jelenleg is 40 dolgozójuk van a városban.
Számos város volt elérhető Debrecenből 10 év alatt. Ezek közül sok kifejezetten érdekes úticél is volt, amely sajnos már nem elérhető (Moszkva, Barcelona, Málta). Jelenleg a Wizz Air Debrecenből Izraelbe (Tel-Avivba), Ciprusra (Lárnakára), az Egyesült Királyságba (London) és Hollandiába (Eindhovenbe) repül menetrend szerint, illetve október 29-től bővül ez a sor Egyiptommal (Hurghada). Illetve nem elhanyagolható a nyaraló járatok sem, amelyeket üzemeltetnek, ezek idén Törökországba (Antalyába), Görögországba (Korfura) és Bulgáriába (Burgasz) repítették el a pihenni vágyókat.
A légitársaság egy 200 euró értékű ajándékutalvánnyal köszöntötte a 2,5 milliomodik utasát, aki Debrecenből repült a Wizz Air járatával.