Teljessé válik a Galamb Utcai Irodapark: az egykori postából új, 4000 négyzetméteres irodaház lesz.
Modern közösségi terekkel, pihenősarkokkal, korlátlan parkolási lehetőséggel és környezettudatos üzemeltetéssel várják a leendő bérlőket. Már 600-an dolgozhatnak zöld környezetben – közölte honlapján a debreceni Dryvit Profi Kft.
A Dryvit Profi Kft. már korábban megvásárolta és felújította a Galamb utca 16. szám alatti irodaházat, amely egykor a Magyar Telekom debreceni szákháza volt, de már évek óta üresen állt. A fejlesztéssel nemrégiben végeztek, a 2100 négyzetméteres épületben 1600 négyzetméteren alakított ki irodákat a Dryvit Profi. A háromszintes – a szolgáltatásai alapján – „B” kategóriás irodaház két nap alatt bérlőkre talált. Az épületet kívül-belül felújította a Dryvit Profi: a nyílászárókat kicserélték és szigetelték a külső homlokzatot is, emellett új elektromos rendszert is kiépítettek. Az irodaház fűtését, hűtését már korszerű, energiatakarékos rendszer látja el.
A tervezett irodaparkról animáció is megtekinthető, amit a cég közzétett.
Forrás: dehir