Áthajtott egy út szélén fekvő emberen, majd továbbment

Előkészítő ülést tart a Debreceni Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség – tájékoztatott a Debreceni Törvényszék.

A kép illusztráció

A vádirat lényege szerint a vádlott 2021. december 14-én 21 óra körül Debrecen belterületén közlekedett autójával. A férfi esti látási viszonyok között, jól megvilágított útszakaszon, utas nélkül haladt a Pósa utcán. A vádlott egy kapubejáróval ellátott útszakaszhoz ért, nagyfokú figyelmetlensége miatt későn vette észre a férfit, aki miután ittasan kilépett az ingatlanról, még korábban elesett.

A vádlott a jármű jobb oldali kerekeivel, csaknem 50 km/h sebességgel áthajtott a fekvő sértetten.

A vádlott az ütközéskor fékezni kezdett és a döccenést is észrevette, amit kormányzással próbált korrigálni.

 Annak ellenére azonban, hogy észlelte a közúti balesetet, nem állt meg a helyszínen és nem győződött meg arról, hogy van-e segítségnyújtásra szoruló sérült. Az elütött 65 éves sértett olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A bíróság előkészítő ülésen ítélettel dönthet a vádlott büntetőjogi felelősségéről.

Ez is érdekelhet