Az erdők világnapja – Legszebb erdők hazánkban

Fák nélkül nem élhetünk, a Föld erdőállománya azonban folyamatosan csökken. 2013 óta az ENSZ Közgyűlés határozata alapján március 21-én, a tavaszi napéjegyenlőség napján ünnepeljük az Erdők Világnapját, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet az erdők védelmére.

Országunk 22%-át erdők borítják, évszázadokkal ezelőtt azonban ez a szám még 85% volt. Változatos és színes erdőtípusokkal találkozhatunk országunkban: száraz, láp- és ligeterdőkkel, kultúrerdőkkel, valamint ültetvényerdőkkel. Erdeinknek mindössze a fele természetes eredetű, és nem mesterséges ültetvény.

Ezalkalommal megmutatjuk nektek hazánk legszebb rengetegeit.

 

Cuha-völgyi erdő

Zirctől 40 kilométerre fekszik a millenniumi vasúttal elérhető Cuha-völgyi erdő. A Magas-Bakony egyik legszebb tanösvénye 17 kilométer hosszú, és egész évben ingyenesen látogatható. A környéken található  a Zsivány-barlang is, melyet a neves betyár, Savanyó Jóska után neveztek el. A Cuha-völgy olyan ritka állatfajoknak ad otthont, mint a sárgahasú unka és a nagy pele.

 

Tatai láperdő – Fényes tanösvény

A láperdő égerfái között egy fából készült sétány vezet végig. A tanösvény látogatói egy kalandos kirándulásra számíthatnak, ugyanis a terület egyes részeit kötélhídon vagy csónakkal járhatják be.

A másfél kilométer hosszú tanösvény egy valóságos tündérvilágba kalauzolja a turistákat: halak és teknősök úsznak a láperdő fái között. A forrásokból meleg, szénsavas víz tör fel, ezért a láp folyamatosan pezseg a cölöpsétány körül. A tündérrózsák között gyakran megpillanthatnak a kirándulók egy-egy cigányrécét, vagy pettes vízicsibét.

 

Fényi-erdő

A nyírségi erdővidék a középkor óta a Károlyi család birtokában áll. Nevét Fény községről kapta. Az erdő nagy része természetvédelmi terület. Bátorligettől a magyar-román országhatárig húzódik. A kedvező vízviszonyoknak köszönhetően a terület faunája rendkívül változatos. Olyan különleges vadvirágokat fedezhetnek fel az idelátogatók, mint a piros gólyaorr, a citromkocsord, és magyar nőszirom. Állatvilágát tekintve vadmacskák, nyusztok és a fekete gólya természetes otthona.

Az erdő, illetve a Bátorligeti Ősláp előzetes bejelentkezéssel szakember vezetésével is látogatható.

 

Pilisi Parkerdő

Nem csak Budapest lakóinek egyik legkedveltebb kirándulóterülete. A Pilisi Parkerdő olyan látványosságokat tartogat a látogatók számára, mint a Dobogókő, ahol a legendák szerint ott dobog az ország szíve; a Holdvilág-árok, a híres Rám-szakadék, illetve a Kárpát-forrás. A hatalmas sziklák közül a turisták megpillanthatják a Dunakanyart. A szurdokvölgy azonban csak kedvező időjárási körülmények között látogatható a sziklaomlás veszélye miatt.  

 

Szilvásvárad – Szalajka-völgyi erdő

A szilvásváradi Szalajka-völgy nem csupán az isteni sült pisztrángról híres, hanem a káprázatos természeti kincseiről is. A Szalajka-patak mentén egy turistaút vezeti végig az idelátogatókat.

Turisták ezreit csalogatja évente magához a méltán híres Fátyol-vízesés. A vízesést körülölelő hatalmas levelek, amelyek mindenkinek felkeltik a figyelmét, az acsalapuhoz tartoznak. Az erdő uralkodó fafaja az éger és a fehér fűz. Az állatvilágot tekintve leginkább a nedvességet kedvelő fajok jellemzők, mint a levélbogarak, szitakötők, fátyolkák, a szalamandra, és a gyepi béka. A Szalajka-völgyi Tanösvény fokozottan védett terület, ugyanis a Bükki Nemzeti Parkhoz tartozik.

 

 Biró Kincső

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet