Az önkormányzat 30 darab, újszülöttek számára hasznosítható csomagot vásárolt a rászorulóknak.
Az elmúlt évben a Megyei Jogú Városok Szövetségének kezdeményezésére a tagvárosok babamama-csomagokat kaptak. Olyan debreceni édesanyák részesültek ebből az adományból, akik egyedül várták gyermeküket.
Az önkormányzat további egymillió forint értékben vásárolt csomagokat. Az elsőt Kiss Enikő, ötgyermekes anyuka kapta meg. Ötödik gyermeke down-szindrómában szenved, a legidősebb fia pedig hallássérült.
Főként olyan édesanyák részesülnek előnyben, akik egyedül nevelik gyermeküket, de lehetőségünk van olyan, nem egyszülős családokat is támogatni, akik nehéz anyagi helyzetben vannak. Kifejezetten szülés után is tudunk kelengyetámogatást adni, de ebben az évben szükségét éreztük ezen felül a csomag adományozásának is.
– fejtette ki Széles Diána alpolgármester.
A csomagban lévő termékeket a DMJV Család-és Gyermekjóléti Központ segítségével juttatják el a rászorulókhoz.
Biró Kincső