Bírósági ügy lett a talált okostelefon használatából

Ha valaki talál egy elveszett tárgyat az utcán, problémája akadhat, ha nem adja le az illetékes hatóságoknál. Most egy hajdúnánási férfinek kell felelnie emiatt a bíróság előtt.

A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség emelt vádat jogtalan elsajátítás vétsége miatt egy férfi ellen, aki megtartotta a talált telefont. Még 2023. november 10-én 9:15 környékén hagyta el a sértett a nagyjából 60 ezer forint értékű okostelefonját egy hajdúnánási utcában.

Google keresősáv a Samsung Galaxy S23 okostelefon képernyőjén
A talált telefont nem lehet megtartani, le kell adni a hatóságoknak

A vádlott ezt követően haladt át az utcában és megtalálta a földön a készüléket. Ezt követően azt nem adta le a hatóságoknak, hanem lakására vitte és később sajátjaként kezdte használni.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság folytatta a lenyomozást, amely során megtalálták az okostelefont a férfinél. A vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését, ezért emelt vádat az ügyészség ellene a Hajdúböszörményi Járásbíróságon.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottat közérdekű munkával és pénzbüntetés fizetésével büntesse. A 60 ezer forint értékű okostelefont a tulajdonosának visszajuttatták, így a kár teljes egészében megtérült.

Ez is érdekelhet