Debrecen is megmutatja magát a Festum Varadinum rendezvénysorozaton

Idén Debrecen is részt vesz a Festum Varadinum rendezvénysorozaton, melynek megrendezésére május 15. és 29. között kerül sor Nagyváradon. Az esemény kiemelkedő pontja a két város kulturális közösségének, melyet idén már 30. alkalommal szerveznek meg.

A hétfői sajtótájékoztatón Puskás István alpolgármester visszaemlékezett a nemrég megrendezett Made in Debrecen Fesztiválra, amelynek díszvendége Nagyvárad volt, emiatt szerinte akár a debreceni rendezvény folytatásaként is értelmezhetjük a Festum Varadinumot.

Szabó Ödön, a Festum Varadinum főszervezője azt is hozzátette, hogy az érdeklődőket több mint 200 programmal várják, és új kulturális tereket is igyekeznek beilleszteni a rendezvénysorozatba. Ilyen pl. a Léda-ház, ahol szinte minden nap rendeznek könyvbemutatót, koncertet. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy az esemény keretein belül közel 15 könyv kerül bemutatásra, de készülnek színházi előadásokkal, magyar filmnappal, szabadtéri koncertekkel, előadásokkal, kiállításokkal, illetve konferenciákkal is az odalátogatóknak.

A sajtótájékoztatón részt vett Meleg Vilmos is, aki a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke. A rendezvénysorozattal kapcsolatban így nyilatkozott:

Bízunk benne, hogy a Varadinum is kiszélesedik és évről évre egyre több debreceni programmal és részvétellel valósul meg.

Debrecen városának egyházügyi referense, Bódor Edit hozzátette azt is, hogy az idei virágvasárnapi körmenet nem csak a város, de az ország életében is történelmi jelentőségű volt, mivel a három váradi püspök ellátogatott Debrecenbe, hogy együtt imádkozhassanak a debreceniekkel a békéért.

Ez is érdekelhet