Érdekes büntetőeljárást folytatott le két férfi ellen a Püspökladányi Járásbíróság.
A két személy még 2022. novemberében Debrecenből Hosszúhátra mentek gépkocsijukkal. Munkájukat befejezve vissza indultak Debrecen felé. Az elsőrendű vádlott jelezte a másodrendű vádlottnak, a sofőrnek, hogy álljon meg egy „60 km/h” sebességkorlátozó jelzőtábla mellett. Az elsőrendű vádlott a hétvégén disznótort tervezett tartani és úgy gondolta, hogy a tábla ideális volna számára üsttetőnek.
A sofőr a 4211-es számú út mellett lakott településen kívül megállt. Ezt követően a vádlottak kiszálltak és közösen leszerelték a táblát és a gépkocsi hátsó részébe tették be és tovább indultak Debrecenbe.
Az buktatta le őket, hogy a helyszínen az egyik cég biztonsági kamerájának látóterébe belelógott a tábla is és a dolgozók észlelték a lopást, jelezték azt a Rendőrségnek. A rendőrök azonosították rendszám alapján az elkövetőket és telefonon vették fel velük a kapcsolatot. Megkérték őket, hogy forduljanak vissza a táblával a helyszínre, amelynek eleget tettek, maga az elsőrendű vádlott szerelte vissza azt az eredeti állapotába.
A bűncselekmény helyszínén a megengedett legnagyobb haladási sebesség 60 km/h. Az elsőrendű vádlott a közúti jelzőtábla eltávolításával – melyhez a másodrendű vádlott szándékosan segítséget nyújtott – más vagy mások életét vagy testi épségét, a közúti közlekedés biztonságát veszélyeztette.
A két büntetlen előéletű vádlottal szemben még áprilisban tárgyalás mellőzésével hoztak büntetővégzést. Az elsőrendű vádlott 100 óra, a másodrendű vádlott 80 óra közérdekű munka büntetést kapott.
Az elsőrendű vádlott azonban személyi körülményei miatt a tárgyalás tartása iránti kérelmet nyújtott be. A büntetés ezért nem emelkedett jogerőre. Ő a járási bíróságon előadta a személyi körülményeit és kérte, hogy a közérdekű munka helyett pénzbüntetéssel büntessék. Ezt a bíróság mérlegelt és 150 ezer forint pénzbüntetést szabott ki. A másodfokú vádlott ellen hozott ítélet korábban jogerőre emelkedett.