Életmentés Debrecenben: egy 50 év körüli vásárló esett össze

Éppen egy debreceni parkettaboltból távozott egy 50 év körüli vásárló, amikor minden előzmény nélkül összeesett tegnap délután.— írta az Országos Mentőszolgálat Facebook oldalukon.

Többen azonnal a férfi segítségére siettek és mentőt hívtak, majd a telefonos utasítások szerint megvizsgálták a beteget, aki ekkor még lélegzett. Azonnal riasztották a debreceni rohamkocsit, miközben egy közelben járó másik mentőegységnek is riasztást adtak le.

A mentősök perceken belül helyszínre értek, megvizsgálták a férfit, aki már nem lélegzett, így rögtön megkezdték az emelt szintű újraélesztést. Az időben érkezett segítség végül sikerre vezetett és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.

Ez is érdekelhet