Elrendelték a Nagytemplomot megrongáló két férfi letartóztatását

Lopással gyanúsítják a debreceni Nagytemplomot február 9-én éjszaka megrongáló két férfit – közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu-n.

Kép: police.hu

A gyanú szerint egy 50 éves férfi és 32 éves társa réz ablakpárkányokat lopott a Debreceni Nagytemplom épületéről. A helyi bűnügyesek befejezték a nyomozást velük szemben.

A nyomozás adatai szerint az 50 éves férfi 2023. február 9-én éjszaka megbeszélte 32 éves ismerősével, hogy ellopják a Debreceni Nagytemplom rézből készült ablakpárkányait. Elsétáltak a Kossuth térre, majd az épület mögött belekezdtek a műveletbe. Az idősebb férfi egy harapófogóval kezdte felfeszíteni az ablakpárkányokat, míg társa a figyelő szerepét töltötte be. Az ötletgazdának három lemezt sikerült leszednie, azonban többet megrongált.

Mint kiderült, másnap az első útjuk egy helyi MÉH-telepre vezetett, ahol eladták az ablakpárkányokat.

A nyomozók hamar azonosították a feltételezett elkövetőket. Az idősebb férfit február 13-án fogták el a járőrök, míg társát másnap a bűnügyesek állították elő a rendőrkapitányságra. Kihallgatásukon mindketten beismerő vallomást tettek.

Az ügy teljes körű felderítése során a rendőrök felkeresték a MÉH-telepet is, ahol sikerült hiánytalanul lefoglalniuk a leadott rézlemezeket.

Kép: police.hu

A nyomozók a páros mindkét tagját őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat, amit a Debreceni Járásbíróság elrendelt.  Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást velük szemben. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.

Kép: police.hu

Ez is érdekelhet