Folytatták a nyomozást a debreceni szúrkálás ügyében

Kép: police.hu

Véres fordulatot vett egy közös italozás 2021. augusztus 4-én este Debrecenben. Az 56 éves férfi ellen emberölés kísérlet gyanúja miatt folytatták nyomozást a hajdú-bihari rendőrök.

A rendőrség közleményében az áll, hogy egy kisebb társaság verődött össze a belvárosban egy padnál. Beszélgettek, italoztak, azonban ketten vitatkozni kezdtek. Szó szót követett, majd a két férfi ütni kezdte egymást. A dulakodás közben az egyik elővett a zsebéből egy bicskát és hasba szúrta haragosát. A kiérkező rendőrök még a helyszínen elfogták az 56 éves szurkálót, ismerősét pedig életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba a mentőszolgálat munkatársai. Gyanúsítotti kihallgatását követően az elkövetőt a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették, és indítványozták letartóztatását, amit az illetékes bíróság elrendelt.

Közölték továbbá, hogy az orvosszakértői vélemények később megállapították, hogy az elkövetés módja és eszköze alkalmas lehetett volna akár a sértett életének kioltására is. Csak a szerencsének és a gyors orvosi beavatkozásnak köszönheti a férfi, hogy túlélte a szúrást.

Kép: police.hu

Éppen ezért a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a férfival szemben.

Ez is érdekelhet