Gyerekjátékok életre-halálra – a Squid Game sikere

Forrás: Netflix.com

Az utóbbi hetekben mindenki figyelmét lekötötte a „Nyerd meg az életed” című sorozat, angol nevén „Squid Game”, ami szeptember 17-én jelent meg a Netflixen, és a nagy siker ellenére csak 10 év után készülhetett el. Az író-rendező Hwang Dong-hyuk 2009 óta próbálta leforgatni a sorozatát, de csak 2019-ben tehette ezt meg, amikor a Netflix – világkörüli tartalomgyártásának részeként – befektetett a Squid Game forgatókönyvébe.

A Netflix évekkel ezelőtt elkezdte kiterjedését a nem csak amerikai tartalmakra. Ennek legutóbbi óriássikerét a Nagy pénzrablásnál láthattuk, amit spanyol alkotó készített és a cselekmény is Spanyolországban játszódik.

A Dél-Koreai sikersorozat azonban minden előbbi rekordot megdöntött, egy hónap alatt 111 millióan nézték meg, ez az eddigi legnagyobb mutató a Netflix saját gyártású sorozatai közül.

A Nyerd meg az életed egy túlélőjátékról szól, ahol a résztvevők mind valamilyen nagy adóssággal rendelkeznek, és legtöbbször szerencsejáték-függőségük is van. A játékosokat mind zsarolással és a beleegyezésük nélkül viszik el a játéktérre, ahol koreai gyerekjátékok alapjait véve vesznek részt versenyeken. A játékok nyertese hatalmas pénzösszegben részesül, azonban egy cselt nem tudnak előre: ha kiesnek a versenyből, meghalnak.

Forrás: bbc.com

A sorozat sikeréhez az akciótelítettségen kívül hozzájárult egy másik tényező is, ami napjaink sorozatainál egyre fontosabb: a képi világ. A Squid Game vizuális hatásai lenyűgözőek, a színekkel való játék nem csak a fényeknél vehető észre, a játékosok és játékvezetők ruhái is színkódolva vannak. A vizuális szépség és a cselekmény felfokozottsága azonban gyakran elveszi a figyelmünket arról, hogy a karakter-kidolgozottság nem túl mély, a szereplőket nem ismerjük meg a felületességnél jobban. Ha ezt tudatos rendezői döntésnek gondoljuk, azt is jelentheti, hogy a szerencsejáték-függő játékosokat a saját életük és épségük sem érdekli igazán.

Ennek ellenére a Nyerd meg az életed megérdemli világkörüli sikerét, a képi világ egyedi, a koreai kulturális elemek pedig frissítőek a nagyrészben amerikai nézőpontból készített sorozatok és filmek után. A sorozat második évadja iránt természetesen már nagy érdeklődés van az első sikere miatt, de eddig sem az író, sem a Netflix nem adott ki hivatalos közleményt a folytatásról.

 Kántor-Újvári Gerda

Ez is érdekelhet