Nem lehet túl jó előélete annak a tolvajnak, akit a feljelentés után egy órán belül elkaptak a rendőrök, köszönhetően jó személyismeretüknek.
Október 7-én tett feljelentést a sértett fél azért, mert a Berekböszörményben felújítás alatt álló ingatlanába betörtek, onnan nagyjából 150 ezer forint értékben loptak el szerszámgépeket, eszközöket és építési anyagokat.
A rendőrök először helyszíni szemlét kezdtek és az ügy felderítése sem tartott sokáig, a körzeti megbízott személyismerete egy helyi, 23 éves férfira irányította a figyelmet.
A bűncselekménnyel kapcsolatba hozott férfi a kihallgatásán beismerő vallomást tett és vállalta, hogy megmutatja hova rejtette el a tárgyakat. A rendőrség által közzétett videó alapján azt egy udvarban szalma alá rejtette a lopott talicskát, benne néhány kéziszerszámmal. A szerszámgépeket és építési anyagokat pedig egyik rokona házának padlásán dugta el.
A Biharkeresztesi Rendőrőrs lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben.