Immáron harmadik alkalommal rendezte meg az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság titkársági feladatait ellátó Hungarikum Főosztály a Kárpát-medencei hungarikum vetélkedő döntőjét a Balatongyöröki Ifjúsági Táborban 2024. május 23-24 között.
A Balatongyöröki Ifjúsági Táborban megrendezett kétnapos vetélkedőn 14 általános iskolás, 13 középiskolás csapat vett részt. A verseny középpontjában a hungarikumok és a Magyar Értéktárban szereplő kiemelkedő nemzeti értékek megismerése állt. A diákok összetett elméleti és ügyességi feladatok megoldásában mérték össze erejüket a versenysorozaton.
A kétnapos megmérettetésen részt vevő versenyzők magyar kutyafajta, solymász- és lovas huszárbemutatót láthattak, kipróbálhatták a szablyavívást, ízelítőt kaptak a Teqball mint sport labdajáték szabályaiból. A diákok megismerkedhettek a Hévízi-tó különlegességeivel, lehetőség nyílt a kürtőskalács-készítés elsajátítására, továbbá hungarikum kóstoló is a versenyfeladatok között szerepelt, ahol többek között az akácméz és a lángos is a terítéken volt.
A középiskolások korcsoportjában a debreceni RÁLA csapat győzött.
A középiskolásoknál a Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium RÁLA nevű csapata, az általános iskolai korcsoportban pedig a hajdúnánási MAFFIÓKÁK elnevezésű formáció nyert. Azóta a Balaton-parti országos döntő is lezajlott, melyen a RÁLA csapat az első helyen végezve dicsőséget és elismerést szerzett vármegyénknek.