Összesen 26 lopás köthető ahhoz a három hajdúhadházi férfi nevéhez, akiket a rendőrség elfogott és kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vettek.
Az elérhető információk szerint a háromtagú banda rendszeresen járt Debrecenbe és szinte vadásztak arra, hogy mit lehet ellopni. Főleg kerékpárokra utaztak, keresték az őrizetlenül hagyott bicikliket, de akár udvarokra is besurrantak érte. Emellett bevásárlóközpontokban is fosztogattak, főleg parfümöket csentek el. Az ellopott dolgokat egy felvásárlójuk vette meg, aki tisztában volt azzal, hogy lopásból származnak a dolgok.
Üzletszerűen elkövetett lopás miatt folytatott nyomozást velük szemben a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügy Osztálya. A lopott tárgyak felvásárlójának pedig pénzmosás bűntett miatt kell felelnie.