Ingyenesen ivartalaníttathatják kutyájukat a rászorulók

A rászorulók számára ingyen érhető el szuka kutyájuk ivartalanítása egy támogatásnak köszönhetően.

A Mancsmentő Állatvédő Egyesület számolt be róla, hogy Hajdú-Bihar vármegyében 3 millió forintos támogatási összeget biztosított a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány. Olyan gazdák jelentkezését várják, akiknek szuka kutyájuk van, de anyagi körülményeik miatt nem tudják vállalni önerőből annak ivartalanítását.

Ingyenesen ivartalaníttathatják kutyájukat a rászorulók

Az ingyenes ivartalanítási műtétet debreceni állatorvos végzi 2024. január 10. és május 10 közötti időszakban. Az Egyesület egyes vármegyei településekről még a szállításban is segít, hogy ez se okozzon gondot a gazdáknak.ű

A program célja, hogy ezzel is csökkentsék a nem várt szaporulatot, amely évről évre komoly gondokat okoz, mert a hirtelen jött kiskutyákat sokszor nem tudják ellátni, azokat kidobják, vagy nem megfelelő helyre adják. A szenvedések sorát követően pedig jobb esetben is egy menhelyre kerül sok állat, amelyek gondozása komoly összeget emészt fel.

A rászorulók a következő adatatok megadásával jelentkezhet az Egyesület Facebook oldalának írt üzenetben:

– teljes név, cím és telefonszám

– a kutya neve, kora és neme

– egy fotó a kutyáról

– fotó az oltási könyv minden oldaláról (ha van)

Jelentkezéshez itt találod az Egyesület oldalát.

Ez is érdekelhet