Lengyel feladót igazolt a DEAC

Hubert Laseckinek nem kellett sokat gondolkodnia, mielőtt rábólintott a Debreceni Egyetem alakulatának az ajánlatára. A következő idényben Hubert Lasecki a…

Szabadkártyát kér a Debrecen

Beadta pályázatát a női kézilabda Bajnokok Ligája szabadkártyájára a DVSC Schaeffler együttese, az pedig június második felében dől el, hogy…

Korlátozott számban újra kaphatók jegyek

A debreceni Nagyerdei Stadion vendégszektorát is hazai szurkolók foglalhatják el szombaton, ezért korlátozott számban ismét kaphatók jegyek a magyar labdarúgó-válogatott…

Debrecenben rendezik a salakmotor egyéni Európa-bajnokság első döntőjét

Tizenhat versenyző részvételével Debrecenben, a Perényi Pál Salakmotor Stadionban rendezik szombaton a salakmotoros egyéni Európa-bajnokság első döntőjét. Az esemény sporttörténeti…

Több mint ötezer résztvevőt várnak az Európai Egyetemi Játékokra Miskolcon és Debrecenben

Több mint 900 edző, bíró és sportszakember, 3800 sportoló, valamint mintegy 1000 önkéntes bevonásával zajlik majd az Egyetemi Európai Játékok…

Mozdulj, Debrecen! programhelyszín az Epreskerti Általános Iskolában is

Széles Diána elmondta, hogy a Mozdulj, Debrecen! mozgalombeltéri programhelyszínei sorában ez a 17. Külön is megköszönte az iskola intézményvezetőjének, hogy…

Idén is futóversenyt szerveznek a debreceni repülőtéren

Az idei évben már hetedik alkalommal lehet majd a debreceni repülőtér kifutópályáján futni versenyen. A szervezők bejelentették, hogy a 7.…

A pontgyáros mellett két másik játékos is távozik

A történelmi sikert követően lesznek változások a Debreceni Egyetem alakulatánál. A DEAC férfi röplabdázói idén negyedikek lettek az Extraligában. Fodor…

Debreceni sikerek a Dance Stars 2024-en

A horvátországi Porec városa volt a helyszíne a Dance Stars 2024 Világbajnokságnak, ahol a tegnapi nap igazán emlékezetesre sikerült a…

Ferencvárosi vereségével lecsúszott a dobogóról a Debrecen

A már bajnok Ferencváros 33-29-re legyőzte a Debrecent a női kézilabda NB I utolsó fordulójának szombati játéknapján. Kép forrása: MTI…