Szilágyi Zsolt, nagyváradi politikus, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja elnökségi tagja Magyarországon elsőként Debrecenben, a Partium Házban mutatta be a Platform kiadásában magyar nyelven megjelent, a totalitárius diktatúrákat ismertető, HOGY EL NE FELEDJÜK című könyvet és a SZÖKÉS A VASFÜGGÖNYÖN TÚLRA társasjátékot.
Szilágyi Zsolt elmondta: a történelmi olvasókönyv a XX. század totalitárius fasiszta és kommunista diktatúráit ismerteti meg a fiatalokkal, a társasjáték pedig szórakoztató eszközökkel mutatja be, milyen is volt, hogyan is működött az a bizonyos vasfüggöny, és milyen volt a rendszer, amely működtette.
Ez már a 9. nyelven megjelent kiadás, a magyar fordítás a csíkszeredai Sapientia Egyetemen készült, a nyomtatás Prágában.
A kiadványokat elsősorban középiskolásoknak szánták, és abban reménykednek, hogy tanáraik, főleg a történelem tanárok, könyvtárosok, szülők közvetítésével jutnak el hozzájuk.
A bemutatót követően Szilágyi Zsolt bővebben is ismertette az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja tevékenységét. Elmondta, hogy a szervezet a modernkori Európa történelmében létrejött önkényuralmi rendszerek, a nácizmus, a fasizmus, a sztálinizmus és a totalitárius kommunista rezsimek kialakulásának okait, működésük természetét, az általuk elkövetett bűnöket vizsgálja, valamint az áldozataikra való emlékezést tartja feladatának.
Ez a feladat csak látszólag egyértelmű, mert vannak olyan brüsszeli funkcionáriusok, akik csak a fasiszta diktatúrát ismerik, a kommunista rendszerek bűneiről és áldozatairól, esetleg a sztálinizmus kapcsán vesznek tudomást.
Ezért volt szükség a Platform állásfoglalására például az Európai Történelem Háza kommunista szemléletű és erősen baloldali szemléletű kiállítása, vagy a Lenin-szobor németországi Gelsenkirchen városában tervezett felállítása ügyében.
Az eseményt követően Szilágyi Zsolt megajándékozta a jelenlévőket egy könyvvel és társasjátékkal, és bejelentette, hogy amennyiben könyvtárak, iskolák igényelnének a kiadványokból, a Partium Ház közvetítésével, a lehetőségekhez mérten eljuttatja azt hozzájuk.
Szilágyi Zsolt, nagyváradi politikus, a rendszerváltás éveitől kezdve a romániai magyar politika élvonalában töltött be vezető tisztségeket, majd 12 évig Tőkés László európai parlamenti képviselő kabinetfőnöke volt Brüsszelben. Megalakulásától, 2011-től máig, a prágai székhelyű Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja elnökségi tagja, amely a 13 európai ország totalitárius rendszerek múltjának feltárásával foglalkozó nemzeti intézmények tevékenységét koordinálja.
Forrás: Partium Ház