Mint arról már beszámoltunk, tegnap este leálltak a legnagyobb Social Media cég alkalmazásai a tegnapi nap folyamán késő délután fél 6 környékén.
A Facebook és az Instagram elérhetetlenné váltak, nem lehetett egyik felületen sem üzenetet küldeni, és a posztok sem töltődtek be, majd a WhatsApp is feladta a tevékenykedését.
Ám miközben a felhasználók idegesen találgattak, hogy mi történhetett kedvenc közösségi oldalaikkal, a programozó Mark Zuckerberg a források szerint éppen szendvicset evett egy helyi kajáldában. Még fénykép is készült róla, ahogy mosolyogva harapja szendvicsét. Valószínű, a bukott összegen, és a mérges Facebook és Instagram fogyasztók véleményén már nem mosolygott ennyire.
Az online térben, azért megindultak a MEME gyárosok, és halomra ontották magukból a jobbnál jobb képeket, ebből mutatunk most párat: