A hét elején a debreceni körzeti megbízottak egy személygépkocsit és annak vezetőjét ellenőriztek a városban, utóbbi ennek aligha örülhetett.
Az október 9-én, 13 óra körüli ellenőrzés során az autót vezető nő nem a saját vezetői engedélyét adta át. Erre természetesen rájöttek, illetve az ok is kiderült. A hölgy azért nem tudta a saját jogosítványát felmutatni, mert azt korábban már bevonták tőle, mivel a nyilvántartás alapján elérte a 18 előéleti pontot.
A 47 éves sofőr nem folytathatta az eredeti útját, helyette a rendőrkapitányságon előállításra került. Őrizetbe vették engedély nélküli vezetés szabálysértése miatt. Emellett pedig közokirat-hamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt is eljárást indult ellene, így ez az út biztosan hosszú lesz számára.