Széchenyi-díjat kapott a debreceni születésű S. Varga Pál irodalomtörténész, akadémikus, egyetemi tanár
2022. március 14-én a fővárosban Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke adták át az idei év Kossuth-és Széchenyi-díjait, illetve a Magyar Érdemrend kitüntetéseket.
Korábbi cikkünkben már olvashatták, hogy Csikos Sándor debreceni színművész Kossuth-díjban részesült.
Debrecen egy másik kiemelkedő alakjának, S. Varga Pálnak Széchenyi-díjat adományoztak. Az irodalomtörténész 1955-ben született Debrecenben, és 1979-ben diplomázott magyar-orosz-finnugor szakon a város egyetemén, mely akkor még Kossuth Lajos nevét viselte.
1986-ban doktorált, ettől az évtől kezdve volt a Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar és Összehasonlító Irodalomtudományi Intézetében tanársegéd, majd adjunktus, docens, 2005-től pedig egyetemi tanár. 2003 és 2008 között a Debreceni Egyetem Magyar és Összehasonlító Irodalomtudományi Intézetének igazgatóhelyettese volt, majd 2010-től a Magyar Irodalom-és Kultúratudományi Intézetének, melynek 2016-ban igazgatója lett. 2016-ban továbbá a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává vált.
Varga Pál szakterülete és kutatási témája elsősorban a klasszikus magyar irodalom, a 19. századi magyar líratörténet, eszmetörténet. Munkásságát korábban más díjakkal is elismerték, köztük 2007-ben Debrecen Város Csokonai-díjában részesülhetett.
Gratulálunk S. Varga Pálnak a kitüntetéshez!
Kerek Tilla Marianna