Megválasztották a Debreceni Karitatív Testület új elnöké

Bódor Editet, a debreceni polgármesteri hivatal egyházi és a határon túli kapcsolatokért felelős tanácsadóját választotta új elnökévé a Debreceni Karitatív Testület 2024. szeptember 11-én.

Amint azt Széles Diána társelnök a választás kapcsán elmondta, a tevékenységének lassan tizedik esztendejébelépő Debreceni Karitatív Testület igazi támasza a városnak, ami jól megmutatkozott például a koronavírus-járvány idején folytatott segítő munkában vagy az orosz-ukrán háború kitörését követően a menekültellátás területén.

A jelenlegi 29 tagszervezet munkatársai jelentős munkát végeznek ennek az összefogásnak a keretében. Az új elnök választását most az tette szükségessé, hogy az előző elnök, Törő András atya – mivel a római Pápai Magyar Egyházi Intézet rektorává nevezték ki – 2024. július 16-án lemondott a testület vezetéséről.

Utódjaként olyan elnököt kívántak választani, aki méltó módon tudja képviselni a testülettevékenységének lelki oldalát, erősíteni tudja a gondoskodás szándékának mindenkire kiterjedő üzenetét. Széles Diána megfogalmazása szerint Bódor Edit a város kulturális életében olyan elismert és népszerű személyiség, olyan ember, aki mindenkivel megtalálja a közös hangot.

A Debreceni Karitatív Testület számára fontos, hogy tevékenységének, s ezzel együtt a város gondoskodáspolitikájának a közvéleményben – úgy a magánemberek mint például a gazdasági szereplők között – széles körű elismertsége, támogatottsága legyen, s e törekvést Bódor Edit jelentős mértékben tudja segíteni.

Mint azt Bódor Edit hangsúlyozta, kapcsolata nem újkeletű a Debreceni Karitatív Testülettel, hiszen annak már első lépéseinél jelen volt, s együtt-munkálkodásuk az elmúlt esztendőkben folyamatos. A mostani megtisztelő felkéréssel eljött az az idő, amikor olyan szolgálattal tudja segíteni a testületet, ami – úgy érzi – pontosan rá van szabva. Elképzelései szerint egyik legfontosabb tennivalója a testület tagszervezetei együttműködésének további erősítése lesz.

Ennek érdekében először is szakterületenkénti csoportokban szeretné az eddiginél jobban megismerni tevékenységüket. Ezekre a megbeszélésekre alapozva aztán szeretné már ebben az esztendőben, az adventi időszakban a korábbinál is hangsúlyosabban – kulturális és akár rendhagyó, váratlan formákban is – megmutatni a Debreceni Karitatív Testületet a város polgárainak, s közülük minél többeket megnyerni a testület munkájának önkéntes módon való támogatására, segítésére.

Ez az arculatépítés, ez a közösségépítés annak bemutatását is szolgálja majd, hogy a Debreceni Karitatív Testület a város társadalmának szerves része, s tevékenysége nem csupán a krízishelyzetekben való gyors segítségnyújtásból áll, hanem egy olyan átfogó gondoskodási folyamat, amihez mindig szükség van újabb és újabb jó szándékú, segíteni akaró emberek csatlakozására.          

Ez is érdekelhet