Rövidített nevén ismert, CSOK – Családi Otthonteremtési Kedvezmény – változásokat tartalmazó rendelet már megjelent a Magyar Közlönyben. A Kormány szeptember 1-jétől több ponton is módosította a családi otthonteremtési kedvezmény szabályait. A jövőben egyszerűbb lesz azoknak a pároknak a helyzete, akik vállalt gyermek után igényelnék a támogatást. A CSOK a városban élők számára jelentős átalakulást, nem várt fordulatot hozott. A falun lakóknak azonban számos kedvezményt.
A rendelet alapján megváltoznak a gyerekvállalási határidők. Ez azt jelenti, hogy egy vállalt gyermek esetében 4 év, két vállalt gyermeknél 8 év, 3 vállalt csemeténél 10 év áll rendelkezésre a szülőknek, hogy teljesítsék vállalásukat. A változás a már folyamatban lévő igénylésekre nem érvényes.
Megjelentek a Babaváró támogatás-, és a kistelepüléseken nyújtható otthonteremtési támogatásokról, ismertebb nevén, a falusi CSOK módosításáról szóló rendeletek is. Fontos tudni, hogy 2023 végén megszűnik a CSOK, vagyis a Családi Otthonteremtési Kedvezmény.
A Babaváró támogatás, és a falusi CSOK pénzügyi lehetőségei 2024-től változnak.
A CSOK és a hozzákapcsolódó államilag támogatott kedvezményes hitel lehetőségével eddig 226 ezer család élt hazánkban, 734 milliárd forint összegben.
Jövőre csak a 30 év alatti nők számára, de 10 millió forint helyett, 11 milliós összeghatárral biztosítja a Kormány a Babaváró támogatást. Amennyiben az anya elmúlt 30 éves, de nem töltötte be a 41.életévét és igazolja az áldott állapotot 2024. december 31-ig, jogosult a támogatás igénybevételére
A hitel továbbra is kamatmentes marad.
A CSOK nemcsak meglévő, de vállalt gyermek után is igénybe vehető, ekkor viszont a házaspár egyik tagja, a kérelem benyújtásakor még nem töltheti be a 40. életévét.
Eddig azonban két vállalt gyerekre lehetett támogatást kérni, addig szeptember 1- jétől akár háromra is érvényes.
A kistelepüléseken elérhető CSOK összege (ft)
- Új építésű családi ház vásárlása vagy építése esetén 2023-ig:
- 1 gyermek (600.000)
- 2 gyermek (2. 600.000)
- 3+ gyermek (10 millió).
2024-től a kistelepüléseken ez változatlan marad.
Új építésű lakás vásárlása esetén így marad 2023. december 31-ig.
2024-től azonban ebben az esetben megszűnik.
Használt lakás vásárlása és bővítése/ korszerűsítése esetén 2023 végéig minden a fentiek szerint marad.
- 2024-től egy gyermek esetében 1 millió forintra emelkedik.
- két gyermek vállalása során 4 millió forint lesz
- Három vagy több gyermek vállalása során marad a 15 millió forint támogatás 2024-től
Meglévő lakás bővítése, korszerűsítésekor 2023. december 31-ig.
–1 gyermek esetében 300 ezerről 500 ezerre,
– 2 gyermek vállalásakor 1 millió 300 ezerről 2 millióra emelkedik
– 3 vagy több gyerek vállalásakor 5 millióról, 7,5 millió forintra emelkedik a támogatás.
A jövőben azok is igényelhetik a CSOK-ot, akik Magyarországon dolgoznak, de külföldön adóznak, amit a külföldi hatóság igazolásával alátámasztanak.A támogatáshoz a Tb. jogviszonynak már eddig sem kellett egy munkahelyről származnia, de munkahelyváltás esetén a megszakítás nem lehetett hosszabb 30 napnál.Az úgy jogszabály értelmében a Tb. jogviszony szüneteltetése nem számít akadályozó tényezőnek, igaz ez a vállalkozásokra is.