Augusztus végén megkezdődött a Kishegyesi út és a Derék utca csomópontjának nagyfelületű aszfaltozása. A város éves tervének II. ütemében került sorra a tócóskerti útkarbantartás.
A 2023-as évi debreceni nagyfelületű útjavítások – amikor tehát nem kátyúzást végeznek a szakemberek, hanem a teljes útfelületet, úgynevezett kopóréteget megújítják 2,8 milliárd forintba kerülnek. A nyár végén indult II. ütem, először augusztus 21-én a Sumer utca egyes szakaszainak felújításával. Ezt követte a Tócóskert nagy forgalommal járó csomópontjának a Kishegyesi út és a Derék utca kereszteződése. Itt 107 millió forint értékben végeznek felújítást.
Az utóbbi időben a Kishegyesi út és környékén több nagy értékű felújítás is történt. Egyrészt több mint 2 kilométer hosszan teljes egészében megújult a nagyforgalmú út, illetve a meglévő kerékpárutat is meghosszabbították. A most felújításra kerülő csomópontban is volt korábban nagyobb munka, a Derék utcáról önálló jobbra kanyarodó sávot hoztak létre.
Az augusztus 30-án megkezdett felújítás a Kishegyesi úton a kereszteződés mind a két irányában kb. 150-150 métert érint. Az útburkolat mellett megújulnak az itt található buszmegállók is. Emiatt szeptember 23-ig (vagy egy esetleges korábbi befejezésig) a megállókat át kellett helyezni ideiglenesen. Ez nagyban érinti az iskolakezdést is, így érdemes szeptember első három hetében figyelni erre és türelemmel lenni az esetleges közlekedési nehézségekkel szemben.
Több pénzre lehet szükség a debreceni utak karbantartása során
A Tócóskert városrészének következő nagyobb felújítása 2024-ben, az István úton történhet meg, amely szintén nagy forgalmat bonyolít le minden nap, ez pedig az úttest állapotán is észlelhető. Emellett várhatóan a tócóskerti parkolóhelyek egy részén is várható további felújítás.