Nincs több trükközés, szabályozzák a boltok akciózását

Május 28-án lépett érvénybe az új, uniós és magyar jogszabály, miszerint a kereskedőknek fel kell tüntetni az eredeti árat, és szigorúbban határozzák meg, mi számít akció előtti árnak.

Miért fontos ez?

Az „akció” egy elég erős hívószó a fogyasztók számára és sok esetben találkozhattak azzal a vásárlók, hogy egy nagynak tűnő akció valójában csak átverés. Ezek elkerülése érdekében vezették be a szabályozást.

Mit kell róla tudnunk?

A fő szabály, hogy egy-egy akciós terméknél kötelező feltüntetni az úgynevezett korábbi árat. Mégpedig azért, hogy a vásárló tisztában egyen azzal, hogy „honnan” lett leárazva az adott termék. A korábbi ár lehet a megelőző, a bolti gyakorlatban jellemzően a korábbi időszakban érvényes, az adott időpontban már” „áthúzott” ár – írja a Tudatos Vásárlók Egyesületének közleménye, amelyből továbbá kiderül:

az akció meghirdetésekor, konkrétan az árcsökkentés bejelentésekor forintban ismertetni kell az eredeti (korábbi) árat, ez pedig nem lehet más, mint az akció indulása előtti harminc napos időszakban legalacsonyabb ár.

Ha a megelőző 30 napban a termékre csak egyetlen árat alkalmazott az üzlet, akkor ez az ár lesz a korábbi ár, amihez képest meg kell határozni az akció mértékét.

Forrás: fogyasztovedelem.kormany.hu

Az ábrán az látható, hogy a bolt 30 napon keresztül 1000 forintért adta az akció kezdetéig a terméket. Majd 20 százalékos árcsökkentésről döntött, így onnantól 800 forintba került ugyanaz. Mivel 30 napig 1000 forint volt a portéka, ezért ez lesz a legalacsonyabb korábbi ár, így ezt kell feltüntetni.

Az új korszakban a boltosok hirdethetnek általános akciót, például sportcipőkre, konyhai eszközökre, például úgy, hogy „mostantól vagy az adott napon minden sportcipő vagy edény 30 százalékkal olcsóbb”. Bár az akció általánosan vonatkozik egy termékcsoportra, az érintett termékeknél külön-külön be kell mutatni a korábbi árat.

 

Ez is érdekelhet