Éjszaka rabolt egy hajdúszováti férfi, azonban hamar elkapták a rendőrök és komoly vádakkal nézhet szembe.
Egy ebesi telephely portása hívta a rendőrséget május 2-án éjjel, hogy megtámadták és pénzt követeltek tőle. Az adatgyűjtést követően hamar beazonosították a lehetséges elkövetőt, illetve kiderült az is, hogy a bántalmazást követően a férfi felfeszített egy lemezkazettát és 150 ezer forintot kivett belőle. A telephelyen elkötött egy kisbuszt és azzal menekült Debrecenbe, amelyet leparkolt és taxival indult el haza, viszont útközben a rendőrség kapcsolta le.
A 27 éves férfi kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe, majd letartóztatásba került, rablás, súlyos testi sértés és jármű önkényes elvétele miatt is felelnie kell majd.