Rengeteg ingyenes programmal készülnek a Galiba Gyermekfesztiválra

Mi leszel, ha nagy leszel? – eköré a kérdés köré épül a Galiba Gyermekfesztivál, a Debreceni Virágkarnevál kísérőprogramja, amelyet augusztus 17. és 21. között rendeznek meg – derült ki a csütörtöki sajtóbeharangozó eseményen.

A Galiba Gyermekfesztivál öt napon keresztül csaknem 200 ingyenes programot biztosít a gyerekek és családjaik számára az ország egyetlen klasszikus Vidámparkjában, a debreceni Nagyerdőn.

Korponai Tibor, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. programigazgatója a sajtóeseményen elmondta: ez a program a virágkarnevál kistestvéreként jött létre.

Az volt a koncepció, hogy kicsiben, közösségi élményként is megtapasztalhassák a gyerekek és szüleik, hogy milyen a kezdetektől fogva megtervezni egy virágkocsit. Most már tíz évesek vagyunk, a koncepció részben változott: az egynapos rendezvényből ötnapos gyermekfesztivállá váltunk – mondta a programigazgató.

A gyermekfesztivál interaktív és izgalmas színpadi produkciókat, bűvész show-t és koncerteket, társasjátékokat, videójátékokat és kézművesfoglalkozásokat, sportbemutatókat tartogat, melyek programjai a felhőtlen szórakozás és a készségfejlesztések mellett idén bemutatják a különböző szakmák és mesterségek világát.

„A hagyományos szakmák mellett be fogjuk mutatni jövőbe tekintően, hogy 10-20 év múlva hogyan fog alakulni a munka világa. Lesz többek között VR, 3D-s nyomtatás és robotikai kitelepülések is” – tette hozzá Korponai Tibor.

Széles Diána, Debrecen alpolgármestere kiemelte: a városnak és a turisztikai ágazatnak nagyon fontosak ezek a rendezvények.

Debrecennek a régiós kihatása is fontos és minél több turistát szeretnénk megszólítani a környező településekről, hogy jöjjenek Debrecenbe és itt költsék a pénzüket, hiszen több mint négyezer ember dolgozik a város turizmusában és a több éves pandémia megtizedelte a bevételüket – mondta.

Széles Diána kitért arra is, hogy július 31-én, vasárnap nyílik a Sziget-kék, ami önállóan egy olyan közösségi tér lesz, amilyen még nincs az országban.

Nagy Gergely Sándor, a Nagyerdei Kultúrpark ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: kitűzött cél, hogy a látogatószámot és a tartalmat évről évre növelni tudják. Hozzátette: a vidámpark is folyamatos megújuláson megy keresztül, hamarosan új elemmel is bővülhetnek, a szabadeséstoronnyal.

A Galiba Gyermekfesztivál öt napján a Vidámparkba történő belépés díjmentes.

A Galiba Gyermekfesztivál részletes programja ezen a linken elérhető.

 

Ez is érdekelhet