Szexelő állatok és több száz egyéb spam videó lepte el a debreceni csoportokat

Nagyon sok, különböző Facebook csoport érhető el. Vannak, amelyek tematikus témakörökre jöttek létre, akadnak kisebb, bensőségesebb és nagyobb közösségek is. Említhető volna akár a DEBRECENBEN HALLOTTAM csoport is. Ezek egészen hasznosak addig, amíg van aki foglalkozik vele és nem lepik el a spamek.

Feltűnhetett a Debrecenieknek, hogy több helyi kötődésű csoportot elárasztották a külföldi felhasználók és azok különböző, oda nem illő videói. 

A Facebook csoportok hasznosak is lehetnek

A Facebook csoportok jellemzően akkor működnek jól, ha van mögöttük egy személy, vagy egy csapat, akik moderálják azt. Ez kiterjedhet akár a posztok felügyeletére, engedélyezésére, vagy a kommentek szelektálására is. Itt véletlenül sem arra kell gondolni, hogy az adminisztrátor a szólásszabadságot korlátozná, sokkal inkább arra, hogy felügyeli, ne kerüljön olyan tartalom a csoportba, amely nem releváns a témába, nem odaillő, vagy esetleg árthat a csoportban.

Ilyenekre példa lehet, hogy egy kiskutyákkal foglalkozó csoportban nem sok helye van a hűtőszerelőket népszerűsítő posztnak, vagy éppen egy olyan felhasználónak, aki minden kommentje nyomdafestéket nem tűr, esetleg nincs is más célja, mint a csoport tagjaiba belekötni.

Én magam is több, nagy csoportot kezelek egyedül. Mindig van, akinek nem tetszik, hogy a posztok csak azt követően kerülhetnek ki, ha az jóváhagyásra kerül. Ellenben azt sokan nem látják, hogy milyen spam áradattól menti meg ez a csoportot.

Te szeretnél a reggeli kávézás közben szexelő állatokról videókat látni?

Jó példa erre több debreceni csoport, amelyeknél úgy tűnik, hogy azok adminisztrátorait, moderátorait egyáltalán nem érdekli, hogy mi jelenik meg, ez pedig rendkívül káros lehet a csoportok működésére.

Ha egy konkrét példát veszek elő, egy debreceni adás-vétel csoportot említhetek, közel 25 ezer taggal, amelynek egy adminisztrátora van. Ez egy nyolc éves csoport és azon kívül, hogy az adminisztrátor néha maga is hirdet benne, valójában túl sok tényleges feladatot nem vállal a csoportban.

Így történhet az, hogy ellepték a spam tartalmak a csoportot is. Csütörtök reggel, csak 1 óra alatt 12 különböző, a csoporthoz sehogyan sem illeszkedő posztot látni ebben a csoportban.

Mi értelme ezeknek? A videót feltöltők valószínűleg bevételt szereznek a megtekintések után a Facebook által. Az algoritmus előnyben részesíti a csoportok posztjait és mivel sokan vannak ebben a csoportban is, valószínűleg nagyon sok debreceni láthatja ezeket a posztokat, amelyek egyáltalán nem relevánsak a témában.

Mit lehet ezekkel tenni?

Letiltani a felhasználókat lehetne, de igazából több tucat különböző hamis profilt és oldalt használnak a posztolásra, tehát nem lehet mindenkit letiltani. A megoldás lehetne az is, ha az adminisztrátor valóban kezelni a csoportot és megszűrné ezektől a posztoktól. Ez viszont munkával jár, rá kell szánni az időt. Nagyon sokan viszont nem szeretnék ezt az időt rászánni. Pont ennek a csoportnak az adminisztrátora sem. Jobb híján nem marad más a felhasználónak, mint hogy kilép a csoportból, hogy megszabaduljon a spamektől. Ez összességében nem jó a felhasználónak, nem jó a csoportnak, nem jó a Facebooknak sem. Viszont van egy adminisztrátor, aki nem csinál semmit, így tehát ez történik.

Ez is érdekelhet