Fontos változások léptek életbe a napokban Romániai a közlekedési szabályzatban, ami egyaránt érinti a bicikliseket, elektromos rollereseket és a gépjármű-vezetőket. A megfelelő távolságot az előzés folyamán ezentúl mérni fogják.
Az eddigi szabályozás értelmében a sofőröknek másfél méteres oldaltávolságot kellett tartaniuk a kerékpárosok megelőzése során, mind lakott területen belül és azon kívül is. Azonban a Hivatalos Közlönyben megjelent az új szabály miszerint kötelező a sofőr számára a megfelelő távolság betartása az autóknál lassabban haladó járművektől.
A szabály betartását természetesen nem objektív alapokon fogják ellenőrizni, hanem inkább az útburkolati jelekhez lesz kötve a biciklisek előzése. Az 50 km/óránál lassabban haladó gépjárművek vezetői kötelesek előzéskor a két bal kerékkel átlépni a terelővonalat. Az ennél gyorsabban haladóknak pedig egy kicsivel nagyobb távolságot kell tartaniuk, azaz a jármű szélességének legalább a felével át kell hogy lépjék a terelővonalat.
A záróvonal átlépése természetesen a továbbiakban is tilosnak minősül – abban az esetben is, ha biciklis vagy rolleres haladna előttünk.
Azoknak a személyeknek, akik megszegik az új szabályozásokat, harminc napra bevonják a jogosítványukat.