A füzetekből, ceruzákból, tollakból, filcekből és hegyezőkből álló tanszercsomagot a nyári gyermekfelügyeletben résztvevő általános iskolásoknak állította össze a Debreceni Karitatív Testület. Az adományokat a Sziget-kék játszótéren adták át augusztus 17-én.
Ezt a juttatást mintegy 300 gyermek szülei vették igénybe július elseje óta. A csomagokból azok a gyerekek is részesülnek, akik ezen a héten nem vettek részt a nyári felügyeletben. Erről Rózsahegyiné Juhász Éva, a Debreceni Karitatív Testület elnöke beszélt.
Azok a gyermekek, akik a ma nem vették át a tanszercsomagot, a családsegítő épületében lévő karitatív testületi irodájában, a Thomas Mann utca 2. szám alatt, augusztus 19. és szeptember 1. között hétfőtől csütörtökig 8.00-tól 16.00, pénteken 8.00-tól 14.00 óráig.- mondta az elnök.
Széles Diána, Debrecen alpolgármestere többek között elmondta: a város célja az idei gyermekfelügyelet meghirdetésekor is az volt, hogy élményeket adjon a résztvevő gyerekeknek.
A nyári gyermekfelügyeletben résztvevő gyerekek közül nagyon sokan olyan családokból érkeznek, melyek nincsenek könnyű helyzetben. Így nekik nagy segítség, hogy mi vigyázunk rájuk, élményt adunk nekik, játszva tanítjuk őket – emelte ki Széles Diána.
Az alpolgármester hozzátette: az idősebb önkéntesek és a gyerekek között sokszor bensőséges – „pótnagyi-pótunoka” – kapcsolat is kialakult.
A nyári gyermekfelügyeletben résztvevő gyerekekről több mint hatvanan gondoskodtak. A gyerekek hetente egyszer olyan programokban is részt vehettek, amelyek az iskola falain kívül voltak. Az eseményen az is elhangzott, hogy a város a tanév során nem csak nyáron, hanem a különböző évszakokhoz tartozó szünetekben is biztosít gyermekfelügyeletet.
A hátrányos helyzetű debreceni családok részére tett tanszerfelajánlásokat augusztus 28-ig várják a Debreceni Karitatív Testület önkéntesei az Auchan Debrecen áruházban az üzletsoron, a gyógyszertár előtt kialakított gyűjtőponton hétköznapokon, valamint hétvégén is naponta 15.00 és 19.00 óra között.
Ezen kívül a TEVA Gyógyszergyárban, a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban és a Zsuzsi Erdei Vasútnál is vannak gyűjtődobozok. A gyűjtőpontokon szeretettel fogadnak füzeteket, ceruzákat, radírt, golyóstollat, vonalzót, szögmérőt, körzőt és más tanszereket, valamint használt, de jó állapotban lévő iskolatáskákat, tolltartókat, tornazsákokat és olyan higiéniai termékeket, amelyekre az általános iskola alsó tagozatában szükség van.