Tanszereket gyűjt rászoruló gyermekek részére a Debreceni Karitatív Testület

A Debreceni Karitatív Testület idén is tanszergyűjtést indított rászoruló családok, gyermekek részére tagszervezeteinek önkéntesei, pártoló tagok, valamint gazdasági társaságok közreműködésével.Az akcióról sajtótájékoztató keretében számolt be  augusztus 3-án Rózsahegyiné Juhász Éva, a Debreceni Karitatív Testület elnöke és Szilvási Ottó, az Auchan Debrecen áruház élelmiszer senior managere. A DVSC Schaeffler női kézilabdacsapatának képviseletében Hornyák Dóra és Torda Vanessa vett részt az eseményen.

Rózsahegyiné Juhász Éva elmondta, hogy ilyenkor, a nyár végéhez közeledve a szülők már elkezdenek azon gondolkodni: mindjárt itt az iskola, egy hónap múlva becsengetnek, s be kell szerezni a tanszereket. Nagyon sok olyan család van azonban, melyeknek szükségük van a segítségre. Szükség van arra, hogy a Debreceni Karitatív Testület cégek, magánszemélyek, sportegyesületek támogatásával a Debrecen, mint gondoskodó város gondolat jegyében minél több tanszercsomagot tudjon kiosztani a rászoruló gyermekeknek. Az elmúlt évben közel 500 csomagot sikerült összeállítani, s a karitatív testület szeretné, ha az adományok révén legalább ennyit az idén is sikerülne – bár most minden családnak nehezebb a helyzete, mint korábban.

Rózsahegyiné Juhász Éva azonban bízik abban, hogy Debrecenben mindig van elegendő, a nehezebb körülmények között élőknek segíteni kész család. Örömteli, hogy az akcióhoz immár hagyományosan csatlakozik a DVSC Schaeffler női kézilabdacsapata. S nem először ad otthont a Debreceni Karitatív Testület gyűjtési akcióinak az Auchan Debrecen áruház sem. A testület arra fog törekedni, hogy a felajánlásokból összeállított tanszercsomagok ha nem is teljesen azonos tartalmúak, de nagyjából azonos értékűek legyenek. A csomagokat már közvetlenül augusztus 20. után szeretnék elkezdeni összeállítani és kiosztani. A megajándékozandók körét alapvetően a Debreceni Karitatív Testület valamint a debreceni gyermekvédelmi intézmények látókörében lévő rászoruló családok közül választják ki, de egyéb jelzések alapján látókörbe kerülők is kaphatnak tanszercsomagot, természetesen a rászorultsági fok vizsgálata után.

Szilvási Ottó szavai szerint vállalati társadalmi felelősségvállalási stratégiájuk egyik alappillére a családok támogatása. Ezért büszkén és nagy örömmel álltak emellé a kezdeményezés mellé is. De nem csak vállalati szinten jellemző mindez, hanem helyi szinten a debreceni áruház munkatársai is nagyon fontosnak tartják a részvételt karitatív és környezetvédelmi célú megmozdulásokban, hogy ezáltal is szolgálják a helyi közösséget, erősítsék társadalmi felelősségvállalásukat. Az elmúlt években nagyon sikeres gyűjtéseknek voltak részesei, s remélik, hogy vásárlóik körében most is nagyon sok lesz a támogató, a felajánló. Hagyománnyá vált, hogy az itteni gyűjtőládába elhelyezett első tanszercsomag az áruház ajándéka – s ez most is így van.

A hátrányos helyzetű debreceni családok részére tett felajánlásokat az önkéntesek az Auchan Debrecen áruházban az üzletsoron, a gyógyszertár előtt kialakított gyűjtőponton a augusztus 3. és augusztus 28. közötti időszakban hétköznapokon, valamint hétvégén is várják naponta 15.00 és 19.00 óra között. Ezen kívül a TEVA Gyógyszergyárban, a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban és a Zsuzsi Erdei Vasútnál is lesznek gyűjtődobozok.

A gyűjtőpontokon szeretettel fogadnak füzeteket, ceruzákat, radírt, golyóstollat, vonalzót, szögmérőt, körzőt és más tanszereket, valamint használt, de jó állapotban lévő iskolatáskákat, tolltartókat, tornazsákokat és olyan higiéniai termékeket, amelyekre az általános iskola alsó tagozatában szükség van.

 

Fotók: Miskolczi János

Ez is érdekelhet