Tűzoltók jelentkezését várják Hajdú-Bihar megyében

Tűzoltókat keres a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A megyében jelenleg mindössze 317 tűzoltó tevékenykedik, ebből 106 Debrecenben.

A jelentkezés feltételei: nagykorúság, büntetlen előélet, legalább középfokú végzettség.

A jelentkezőknek emellett meg kell felelniük a pszichológia, egészségügyi és fizikai alkalmassági teszteken. Ezt követi egy 5 és fél hónapos képzés.

„- Ez egy hivatás, ezt nem lehet máshogy csinálni, egy elég jó fizikai állóképesség kell ahhoz, hogy ugye a kint a káreseteknél tudjunk dolgozni, akár 40 fokban, még bent az égő házban is. Illetve egy műszaki rálátottság is kell ahhoz, hogy egy jó szakember váljon egy új tűzoltóból, egy új felszelőből” – nyilatkozott a tűzoltó őrmester.

Tűzoltói és gépjármű vezetői beosztásra is lehet jelentkezni, előnyt jelenthet a „C” típusú jogosítvány.

Április végéig várják a jelentkezőket. Azok, akik megfelelnek a kritériumoknak és az alkalmassági felmérésen is átmennek, részt vehetnek a bentlakásos, 5 és fél hónapos képzésen Budapesten. A képzés után a megyei tűzoltó parancsnokságok, katasztrófavédelmi őrsök valamelyikénél egy év gyakorlat vár a leendő tűzoltókra.

 

A jelentkezés feltételeiről bővebben itt olvashattok:

https://hajdu.katasztrofavedelem.hu/24545/hirek/262819/jelentkezz-tuzoltonak

Biró Kincső 

 

 

Ez is érdekelhet