Új bölcsőde épül Józsán

A református egyház 96 kisgyermeket befogadó bölcsődét épít Józsán. Papp László polgármester, Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és Balázs Ákos alpolgármester a leendő nevelési intézmény helyszínén tájékoztatta az érdeklődőket. 

  • Fontos fejlesztés a Józsán lakók életében az itt működő intézményrendszerek bővítése. Az elmúlt kilenc évet nyugodtan nevezhetjük a megújulás korszakának a város intézményi hálózatához kapcsolódóan. Az elmúlt években számos óvodát, bölcsődét, általános- és középiskolát újítottunk fel részben önkormányzati, részben más fenntartói tevékenységnek köszönhetően. Ha van terület, amelyen abszolút ideális az együttműködés az egyházakkal, az az oktatás, nevelés területe – fogalmazott Papp László. 

 

Debrecen történelme fél évezredre visszamenőleg épít a református hitre, a kálvinizmusra, a református egyház városépítő szerepe pedig mind a mai napig megkérdőjelezhetetlen. Ebbe a folyamatba jól illeszkedik Józsa is, hiszen az elmúlt időszakban több ilyen jellegű fejlesztés indult. Néhány hónapon belül megnyílik egy másik józsai bölcsőde is, amely önkormányzati fenntartású, jelenleg az eszközbeszerzés zajlik – tudatta a városvezető. 

A református egyház pályázatot nyújtott be az RRF alapra, ahol eredményesen nyert. Ennek köszönhetően egy 96 gyermeket fogadó, négy gondozási egységből álló, nyolc csoportszobás bölcsőde épül fel. 

A nevelési intézmény egy több mint fél hektáros önkormányzati tulajdonú ingatlanon épülhet fel, ha a közgyűlés jóváhagy, akkor át is adnak a református egyház tulajdonába. 

  • Józsa nagyon dinamikusan fejlődő és növekvő városrésze Debrecennek, kitűnő munkalehetőségekkel, hiszen az autópálya másik oldalán található az Északnyugati Gazdasági Övezet, ahol több ezer álláshely jön létre. A munkavállalás, munkába járás nagyon szorosan összefügg a városban a bölcsődei ellátás mennyiségével és minőségével – hangsúlyozta Papp László polgármester.  

 

 Debrecen bölcsődei kapacitása együtt növekszik a város igényeivel. A következő esztendőben két új bölcsődét adnak át, az egyik az említett józsai, a másik pedig a postakerti. A görögkatolikus egyház közreműködésével a Tócóvölgyben is épül egy bölcsőde, a negyedik pedig a józsai lesz. 

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke arról szólt, hogy nagy öröm számukra, hogy egy olyan területen állhatnak, ahol a református egyház két gyülekezettel is rendelkezett, ugyanis valamikor az alsó- és a felsőjózsai egyházközség külön működött. 

 

Ebben a 13-14 ezer fős városrészben egy olyan ikergyülekezet, amelyiknek még nem volt intézménye, az képes arra, hogy majd tudja gondozni azt a bölcsődét, amit megpályázott az egyházkerület. A lelkipásztori felügyeletet a helyi egyházközség is el tudja látni – hangsúlyozta a püspök. 

Hozzátette, bízik abban, hogy a város közgyűlése rendelkezésükre tudja bocsátani ezt a területet, hogy a későbbiekben is a jó gazda gondosságával tudják majd ezt az intézményt működtetni. Megjegyezte, a városi bölcsődék mellett egy református bölcsődeépítési programban vesz részt a tégláskerti, a nagysándortelepi és a Füredi úti gyülekezet is. 

Az alsójózsai református templom tornyában egy harang lakik, amelyre az van írva: összefogásban az erő. Ez az összefogás az, ami minket Józsán jellemez. Az a jó együttműködés, ami a város, az egyházak és a felekezetek között is megvan. 

 

Ez a leendő bölcsőde is annak a hozománya, hogy tudunk együtt gondolkodni és közösen tenni azért, hogy Józsa fejlődjön. Korábban nem volt bölcsőde Józsán, most pedig a második bölcsődére várnak az itt élő családok – jelentette ki Balázs Ákos alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője. 

– A másik fontos terület a közlekedésfejlesztés, az elmúlt időszakban nagyon sok olyan bejelentést tettünk, amely ezt javítja. A harmadik fontos szempont pedig a környezetvédelem. A Civaqua- program részeként ide érkezik a víz Tócó – patakba és városi forrásból itt alakítunk ki egy zöld folyosót, amely hozzájárul a klimatikus viszonyok javításához – zárta gondolatát az alpolgármester. 

 

    Ez is érdekelhet