Újabb bölcsődével bővül Józsa

Februárban adták át az első bölcsődét Debrecen Józsa városrészében, kedden pedig már a második bölcsi alapkövét tették le. 

Míg az első az önkormányzat beruházásában épült fel a felsőjózsai Gönczy Pál utcán, a másodikat a Tiszántúli Református Egyházkerület építteti az alsójózsai Platán utcán. A bölcsődéhez az 5300 négyzetméteres telket a közgyűlés döntése nyomán ingyen kapta meg az egyház az önkormányzattól.

A Tiszántúli Református Egyházkerület Európai Helyreállítási Terv pályázatán nyert uniós forrást, mintegy 1 milliárd 440 millió forintot, ennek köszönhetően egy 96 férőhelyes, négy csoportszobás bölcsőde jön majd létre.

Az alapkőletételi ünnepségenFekete Károly református püspök úgy fogalmazott, lelki otthont szeretnének felépíteni a gyermekeknek, akik a reményeik szerint a későbbiekben a józsai templomokat is lelki otthonuknak tekintik majd.

Papp László emlékeztetett, a közelmúltban több konferencián hangzott el az kijelentés, hogy a jövő Debrecenben épül, mint mondta, egy bölcsőde építése az igazi záloga annak, hogy a jövő valóban itt épül.

Ahol bölcsődét, óvodát vagy iskolát építenek, ott pozitívan gondolnak a jövőre, perspektivikusnak látják azt” – emelte ki a polgármester.

Papp László elmondta, Józsa Debrecen egyik legdinamikusabban fejlődő városrésze, ma már 13 ezren lakják, s sok fiatal is otthonra lelt ott, így az új bölcsődékre nagy szükség volt. Kiemelte, hogy a várospolitikának évek óta kiemelt eleme a munkahelyteremtés mellett a családok támogatása, s ez a két törekvés a bölcsődeépítésekben egyesül leginkább. Mint mondta,

Debrecenben a következő két évben öt új bölcsődével gazdagodik majd a város, és ezekkel együtt már minden igényt ki tudnak majd elégíteni.

Balázs Ákos alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője a beszédét azzal kezdte, hogy elmondta, az alsójózsai református templom harangján van egy felirat, miszerint Összefogásban van az erő.

A józsaiak ennek mentén élik az életüket, és erre jó példa a bölcsődeépítés is – tette hozzá.

Kiemelte, az egyházakkal is nagyon szoros együttműködést alakítottak ki, a katolikusoknak templomépítéshez adtak telket, most pedig a reformátusoknak a bölcsődéhez.

Az önkormányzat is igyekszik fejlesztéseket végrehajtani a gyermekek érdekében; felújították többek között az alsójózsai óvodát, a felsőjózsai óvodában új tornaszobát építettek, valamint nemrégiben adták át a felsőjózsi bölcsődét – emelte ki.

Hozzátette azt is, hogy a katolikus egyház általános iskolát épít a városrészben. Az alpolgármester beszélt arról is, hogy a Civaqua-program révén Józsára megérkezett a Tisza vize, amihez kapcsolódóan újabb fejlesztéseket terveznek; erdőtelepítést, valamint egy futópályát a Tócó-pataknál.

Azt is kiemelte, hogy a józsaiaknak a környezetvédelem nagyon fontos, a helyi gyermeknevelési intézmények nagy része ökoóvoda, illetve ökoiskola. „Aki bölcsődét épít és fát ültet, az bízik a jövőben.”

Balázs Ákos a közlekedés kapcsán azt mondta, a jövő két legfontosabb fejlesztése a józsai északi elkerülő út megépítése és a 35-ös főút négysávosítása lesz Debrecen és Józsa között.

Az építkezés a tervek szerint a jövő nyárra fejeződik be.

Fotók: Miskolczi János

Ez is érdekelhet