Újra kinyitja kapuit az Aquaticum Debrecen Strand

Debrecen egyik turisztikai ékköve immár korlátozások nélkül újra fogadhatja a vendégeket a következő hónapokban a fürdőzni vágyók nagy örömére, hiszen hivatalosan is bejelentették: megkezdődik az idei strandszezon az Aquaticum Debrecen Strandon május 20-án. 5500 négyetméter vízfelületen 15 medence, 8 csúszda, napozóterasz, különféle rendezvények, a kicsiket pedig különleges gyerekvilág várja.

Ez a strand Európa egyik legkülönlegesebb vizes létesítménye, amely jelentős mértékben támogatja Debrecen turisztikai ambícióit. Az elmúlt két szezonban mindenképpen nagy sikernek örülhettünk mindennak ellenére, hogy a pandémia jelentősen befolyásolta a látogatószámot – mondta a sajtóeseményen Papp László, Debrecen polgármestere.

Tavaly csaknem százhetvenháromezer vendég vette birtokba a strandot, az idei év célja pedig a száznyolvanezer látogató elérése – fűzte hozzá.

Az idei nyitást megelőzően informatikai fejlesztés is történt, aminek köszönhetően az online jegyértékesítő rendszerben magyar és angol nyelven is lehet majd jegyet vásárolni. Kiderült az is, hogy minden szabad food-truck hely elkelt, illetve 9 üzlet is.

Június 30-án újra a végzős, frissen érettségizőké lesz a Debreceni Strand és Magyarország egyik legjobb DJ-je, Lotfi Begi is besegít majd a hangulat fokozásába.

Debrecen ezen a nyáron helyszíne lesz a 2022-es FINA vizes világbajnokságnak is, ami érinti a strand úszómedencéjét is, ezért június közepén 12 napra némi korlátozásra kell majd számítani a fürdőzőknek.

Debrecen és térsége a 3. legkedveltebb turisztikai célpont volt 2021-ben. A vendégéjszakák száma megközelítette a négyszázezret.

 

Széles Diána alpolgármester bejelentette: indítanak egy ötletpályázatot a fiatalokat és a rendezvényszervező ágazatot megcélozva, hiszen a turizmus nem csak a vendéglátásról és hotelszolgáltatásokról szól.

Szeretnénk a debreceni fiatalok figyelmét felhívni arra, hogy ők legyenek a rendezvényszervezők és szervezzenek egy napot, ami csak az övéké itt a debreceni strandon. Ötleteiket augusztus 24-én valósítanánk meg minden anyagi támogatást biztosítva számukra.

Széles Diána hozzátette: szeretnék őket mentorálni is, hogy már egészen fiatal kortól kezdve érezzék milyen másokért dolgozni.

A sajtóeseményen az is kiderült, hogy május végén újraindul a Debrecen-München repülőjárat is.

A strandfürdő nyitvatartásáról és a jegyvásárlásról bővebben itt olvashatnak.

Ez is érdekelhet