Zökkenőmentes az idősek önkormányzati szociális ellátása Debrecenben

Széles Diána, Debrecen szociális ügyekért is felelős alpolgármestere november 3-án felkereste a Thomas Mann utcai idősek klubját, ahol ettől a héttől olyan szépkorúakat is fogadnak, akik eddig a városban más idősklubok rendszeres látogatói voltak.

A változás oka az, hogy a város képviselő-testülete 2022. október 27-én tartott rendes ülésén az önkormányzat működését érintő energiamegtakarítási intézkedésekről döntött, melyek az önkormányzat által nyújtott szociális szolgáltatásokat – így az idősek klubjainak működését – is érintik.

Amint azt Széles Diána elmondta, az energiatakarékossági intézkedések ellenére a szociális ellátásban nincs számottevő változás. A városi szociális szolgálat keretében eddig a város kilenc különböző pontján zajlott nappali idősellátás vagy étkeztetés. November 1-jétől három idősek klubja működése szünetel 2023. április 15-ig. A szünetelők közül a Pósa utca klub látogatói a Derék utcai, az Erzsébet és a Szabó Kálmán utcai klubok látogatói pedig a Thomas Mann utcai klubokat kereshetik fel.

A Pósa utcai klub nappali demens- ellátással is foglalkozott, s az érintetteket most a Kandia utcai egységbe kísérhetik el hozzátartozóik. A szociális szolgálat egyrészt figyelemmel volt arra, hogy a szünetelő klubok vonzáskörzetéből a működő klubok közösségi közlekedési eszközökkel könnyen megközelíthetőek legyenek, másrészt előzetesen részletesen tájékoztatták a szünetelő klubokba járókat a változásról.

Az alpolgármester most azért is kereste fel a Thomas Mann utcai klubot – amelyben egyébként a közelmúltban a felújítás mellett energetikai korszerűsítés is zajlott –, hogy tapasztalatot gyűjtsön arról, felkeresik-e már a szünetelő klubokba járó idősek is ezt a számukra új helyet. Mint kiderült, igen – annál is inkább, mivel az egyes klubokba járók korábban is rendszeresen meglátogatták egymást, így sokan már jó ismerősök.

Az idősek most is tornáztak, kézműveskedtek, daloltak, jól érezték magukat, s a hangulatnak az is jót
tett, hogy többen is voltak most, mint máskor lenni szoktak.

Amennyiben mégis lesznek olyanok, akik nem tudnak vállalkozni egy távolabbi klub felkeresésére, de nem szeretnék nélkülözni a közösséget, azok számára a városi szociális szolgálat tervei szerint közös sétákat vagy külső helyszíneken lebonyolítható foglalkozásokat szerveznek majd.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a néhány idősek klubja működésének szüneteltetése nem okoz zökkenőt Debrecenben az idősek önkormányzati szociális ellátásában.

 

Fotók: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata

Ez is érdekelhet