2021 legújabb fitt receptje: Thai currys-kókusztejes rákleves

Sokak kérésére készítettem ezt az energiaszegény levest újév második napján, mert az ember az ünnepek alkalmával hajlamos túl enni magát, főleg olyan zsírsavakat bevéve a szervezetbe,amik csak nehéz fizikai munkával vagy kemény testedzéssel tűnnek csak el a testről.

Ugye itt nem a lencséről van szó, hanem a zsírosabb malacsültektől kezdve akár a disznótoroson keresztül a pörköltökig vagy a sokak által szeretett töltött káposztáig vagy a gyakrabban készített és zsírosabb toros káposztáig. A külföldi konyha mindig is közel állt hozzám, mivel olyan ízeket vonultat fel, amiket a magyar konyha nem.

Ha nagyon profi akarjuk elkészíteni levesünket, akkor zöld algából és a friss, még fővetlen rákjaink páncéljából és fejegységeikből főzzünk egy óra alatt elkészíthető alaplevet leredukciózva(elpárologtatva a felesleges vízmennyiséget) majd kevés napraforgó és mogyoróolaj keverékén pirítsunk le 3 gerezd finomra vágott fokhagymát és fél szár póréhagymát(ezt úgy, hogy kb. 5cm-enként vágott hagymát felnegyedeljük) ezután hozzáadjuk a shimeji gombákat, amiket szálaira bontottunk, majd a előzőleg 2 órán át vízbe áztatott fafül gombákat (ezt csak azért írom így, mert idehaza általában csak szárított formában jut hozzá a halandó). Ezután belekerül a kis thai chili paprika, de ez a pikánsabb ízeket kedvelőket érinti csak.

Ezután ezt a hadműveletet kicsit félre tesszük és egy külön erre alkalmas lábasban üvegtésztát puhára főzzük, majd a vízből kivéve elhelyezzük az edényünk aljára, amibe szeretnénk tálalni a levesünket. Ezután a már olajban lepirított alkatrészeket újra tűz alá helyezzük és felöntjük az elkészített alaplevünkkel majd egy zubbanásnyi idő után(nagy lángon kb.6-7 perc)hozzáadjuk a kókusztejet.

Amikor ez a keverékünk is felzubbant, adjuk hozzá a fekete borsot ízlés szerint és a thai curryből egy mokkás kanálnyit. Keverjük össze. Ilyenkor kóstolni kell, hogy mindenki saját szájízének megfelelő ételt kapjon, mivel, ha csak a thai ízvilágra koncentrálnánk, sokunk nem fogyasztaná el az ételt.

Amivel érdemes dúsítani a levesünk ízvilágát: világos és sötét szójaszósz, osztrigaszósz és orientál szósz, kaffir lime levél no meg amit az eredeti recept is tartalmaz, bár én nem ajánlom: a kínai cukor(ízfokozó).

Innentől kezdve már nagyon könnyű dolgunk van: az előre megfőzött fekete kagylót szétbontjuk, én most nem szeretnék arról kiselőadást tartani, hogy mikor lesz jó egy kagyló, hiszen fentebbi írásaimban ezt már többször taglaltam, szóval a még ki nem nyílt kagylókat megfőzzük és amelyik kinyílt, azt meghagyjuk és a kagylótesthez ragaszkodó héjához mi is ragaszkodunk, a másik héjat viszont eltávolítjuk, arra már nem lesz szükségünk.

A rákokat nem előfőzve vesszük meg, ugye, mert úgy nem sok értelme van, hiszen ízeinek java részét már az előfőzés során elvesztette. Szóval a még nyers, szürke színű rákokat (ha lehet, minél nagyobbakat) tisztítsuk meg fejüktől, pikkelyeiktől és helyezzük vissza a már újra fővés alá tett tálunkra.

Nem muszáj hozzá profi wok-ot vásárolnunk, elég egy mélyebb serpenyő is. Ahogy a rákok kipirosodnak, mint a prosti a templomban, elkészült az ételünk. Ez kb. 7 perc. Ezután tálalhatunk. Próbáljátok ki Ti is, csalódás kizárt!

Ez is érdekelhet