A Jobbik-Konzervatívok frakció szerint lakosságcsere történik Debrecenben

Lakosságcseréről és ázsiai migránstelepről beszélt a Jobbik-Konzervatívok frakcióvezetője debreceni sajtótájékoztatóján.

A Jobbik-Konzervatívok frakció szerint lakosságcsere történik Debrecenben

Lukács László és  Keresztesy Gergő a párt Hajdú-Bihar vármegyei önkormányzati képviselője tartott közösen sajtótájékoztatót. Az ellenzéki párt a Fidesz és a kormány politikáját kritizálta. Úgy látják, hogy a külföldre vándorolt magyar fiatalok hazacsábítása helyett már inkább ázsiai migránsmunkások betelepítésében érdekelt a kormány. Debrecen kiemelten érintett ebben a témában, hiszen többek között itt épül a kínai CATL akkumulátorgyár, amely mellé építendő többezer férőhelyes munkásszálló nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé vált.

Debrecennel az a kormány terve, hogy létesíteni fog egy olyan migránstelepet, egy migránsgettót, ahova számolatlanul fogják behozni azokat az ázsiai migránsmunkásokat keletről, akiknek azt a célt szolgálják, hogy elvegyék a debreceni emberek munkáját, és hogy alacsonyan tartsák a debreceniek fizetését. – mondta Lukács László.

A CATL gyár építéséhez közel egy figyelemfelhívó táblát is elhelyeztek, amely a migránsmunkástelep építésére utal

    Ez is érdekelhet