A szőnyegbombázás áldozataira emlékeztek

A szőnyegbombázás 78. évfordulóján, június 2-án Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata koszorúzásokat rendezett a város hősi halottainak és polgári áldozatainak emlékművénél – a Medgyessy sétányon –, a Nagyállomás épületének falán elhelyezett emléktáblánál, valamint a Raktár utcán, az Ispotály templom emlékoszlopánál.

A Medgyessy sétányon, a város hősi halottainak és polgári áldozatainak emlékművénél Puskás István alpolgármester felidézte, hogy egy évvel ezelőtt arról beszélt, a béke nem egy természetes állapot, hanem egy törékeny és megőrzendő értékünk, amelyért mindannyiunknak aktívan tenni kell. Az ukrajnai háborúra utalva hozzátette:

Az azóta eltelt egy év bebizonyította, hogy ezek nem csak üres szavak voltak. Azt hiszem, hogy mindannyian átérezzük ezeknek a mondatoknak a súlyát, hogy a béke egy törékeny dolog és mindannyiunk közös felelőssége, hogy megőrizzük azt. Minden bizonnyal, tőlünk néhány száz kilométerre is van olyan város, amely felé éppen rakéták tartanak, vagy lövedékek csapódnak be.

Megjegyezte, nagyon közel vagyunk ezekhez a háborús cselekményekhez és ilyen vagy olyan módon, de néhányan a debreceniek közül is közvetlenül érintettek ezekben a szörnyűségekben akár rokoni, baráti vagy ismerősi kapcsolatok révén.

A mostani történések még inkább aktuálissá teszik a mai emlékezést. Nem csak egy történelmi eseményt idézünk fel, hanem valami olyan dologra figyelmeztetjük magunkat, amelynek nagyon tragikus aktualitása is van – emelte ki.

Archív felvétel/Forrás: Fortepan

A Nagyállomás épületének falán elhelyezett emléktáblánál Szőllősi Béla, a Magyar Posta Zrt. kelet-magyarországi igazgatója mondott beszédet. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár korabeli dokumentumaira hivatkozva felidézte, hogy a bombázók elsődleges célpontja a Nagyállomás és környéke volt a vasúti közlekedés megbénítása, valamint az ott veszteglő kocsikban vélt hadianyag megsemmisítése miatt. Szőllősi Béla azt is elmondta, hogy az amerikai repülők körülbelül ezer bombát hullattak a pályaudvarra és környékére, valamint a város több pontjára is. A vasútállomás és a posta megsemmisülésével egyidejűleg a földdel vált egyenlővé a Petőfi tér, az Erszébet, a Késes és az Ispotály utca és környéke. Kiemelte:

ez volt a hazánkat ért legpusztítóbb légicsapás, mintegy 1200 embertársunk vesztette életét, köztük száznál is több vasutas és postás. A sérültek száma megközelítette a hétszázat.

Az emlékezés az Ispotály templom emlékműnél ért véget, ahol a résztvevők szintén koszorúkat helyeztek el.

Ez is érdekelhet