A 2023-ban Debrecen város napján első debreceni állandó lakosként született babát szüleivel együtt köszöntötte Széles Diána alpolgármester június 14-én …
A Mávinform közlése szerint sikerült helyreállítani a Hajdúhadház-Újfehértó közötti vasúti pályát és már ismét zavartalanul közlekedhetnek a vonatok. A Budapest-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony…
A Zoo Debrecen nem mindennapi örömhírrel szolgálhat a 2021-ben Wroclaw állatkertjéből érkezett Deckert-sügérek háza tájáról, a csapat ugyanis mintegy két…
Magyarország Eurotransplanthoz csatlakozásának 10. évfordulója alkalmából a fővárosban rendezett konferencián elhangzott: az egészségügy és az orvostudomány fejlődésének legfontosabb célja a…
Karitatív, országosan is példaértékű, modellprogramot indított a Debreceni Szakképzési Centrum (DSZC). Mindezt a társadalmi felelősségvállalás és gyakorlatorientált érzékenyítés jegyében kezdeményezték.…
19 ország villamosvezetői versenyeztek egymással a 2023-as Európa-Bajnokságon. Összesen 25 csapat vett részt a Nagyváradon rendezett versenyen, Magyarországot a DKV Debreceni…
Napi szinten találkozni a különböző figyelem felhívásokkal, amelyek arról szólnak, hogy csalók próbálnak meg pénzügyi adatokat megszerezni és pénzt lopni…