Hamarabb, még idén elkészülhet a 33-as főút 2×2 sávosítása

Tavaly decemberben indult meg a 33-as főút négysávosítása, amely mellett folyamatos a kétirányú forgalom. A kivitelező szerint a tervezettnél hamarabb…

Facebookon sértegette az intézkedő rendőrt, most becsületsértésért ítélték el

Egy különleges becsületsértési ügyben hozott ítéletet október utolsó napján a Hajdúszoboszlói Járásbíróság. Az ügy előzménye egy Facebook bejegyzés, amit a…

Közel 22 tonna elektronikai hulladékot gyűjtöttek a debreceni iskolások

Idén is szemléletformáló E+E hulladékgyűjtési akciónapokat szervezett az A.K.S.D. Kft. a debreceni általános iskolák számára. Ennek célja, hogy a diákok…

Nem marad el a szemétszállítás november 1-jén

A munkaszüneti nap ellenére sem marad el a szemétszállítás november 1-jén, figyelmeztet a szolgáltató. Az A.K.S.D. Kft felhívta a figyelmet,…

A debreceni szívbeteg, fiatal lány kívánságait teljesítették

Csire Zsuzsi ifjú debreceni lány, tízéves korában súlyos, vírusos eredetű szívizomgyulladást kapott. Szíve sajnos ezt követően nem tudta az életfontosságú…

Komolyabb súlykorlátozás jön a Vágóhíd utcai felüljárón, a DKV buszok is elkerülik

November 3-án, pénteken 00.00 órától 12 tonnás súlykorlátozást vezetnek be a debreceni Vágóhíd utcai felüljárón. A személygépjárművek továbbra is korlátozás…

Karácsonyi önkénteseket keres a Magyar Vöröskereszt Debrecenben

Karácsonyi adománygyűjtésekre keres önkénteseket Debrecenben a Magyar Vöröskereszt. A szervezet idén 12 helyszínen szervez karácsony előtt gyűjtés, hogy minél több,…

Halloween-i utcafesztivál fiataloknak

Idén is ingyenes utcafesztivált szervez a Batthyány Kreatív Közössége, avagy a legtöbb sétálóutcai üzlet részt vesz és kapcsolódik a rendezvényhez.Gyerekeket…

Szemtanúkat és tolvajt keres a rendőrség

A rendőrség szemtanút és bűnelkövetőt is keres, ebben kéri a lakosság segítségét. Felismeri a tolvajt? A Debreceni Rendőrkapitányság által kiadott…

Kerékpáros gázolás miatt halad lassabban a forgalom

Az esős péntek reggeli időben sajnálatos módon egy biciklis gázolás lassítja a forgalmat a városban. A baleset 8 óra előtt…