Tizenhárom ellopott roller és kerékpár írható annak a 42 éves férfinak a számlájára, akit a debreceni nyomozók csíptek nyakon a Csapó utcán.
Október 5-én este állítottak meg a Csapó utcán egy rollerrel közlekedő férfit és az igazoltatása során a helyi lakos zavart válaszokat adott a rendőrök kérdéseire, illetve nem tudott elszámolni a roller eredetével kapcsolatban, amivel közlekedett. A helyszínen átvizsgálták a ruházatát és a hátizsákját, utóbbiból pedig kesztyűk, erővágó és símaszk is előkerült.
A férfit ezért előállították és gyanúsítotti kihallgatása után bűnügyi őrizetbe vették, kezdeményezték a letartóztatását, ezt a Debreceni Járásbíróság elrendelte.
A férfi részletes beismerő vallomást tett, a rendőrök hat roller és hét kerékpár ellopását kötik a nevéhez, viszont a gyanú szerint több hasonló bűncselekménnyel is kapcsolatba hozható lehet a férfi.
Három tolvajt és a felvásárlójukat is megfogta a rendőrség
Forrás: police.hu