Módosul a jótállás, jobban járnak a fogyasztók

Három év után változnak a jótállásra vonatkozó jogszabályok Magyarországon.

2021-ben vezették be hazánkban az ársávos jótállást, amely megmarad, viszont az eddigi 1 éves időszakot is megduplázzák.

Az elmúlt években a 10 000 – 100 000 forint közötti árral értékesített tartós fogyasztási cikkekre 1 év kötelező jótállást kellett biztosítani, a 100 000 – 250 000 forint közötti termékekre 2 évet, míg 250 000 forint felett 3 év jótállás járt.

Nokia XR21
Duplázzák a jótállást az olcsóbb fogyasztási cikkeknél

A most módosított rendelet szerint változik a kötelező jótállási idő, a fogyasztók számára előnyös módon. A 10 000 forintot elérő, de a 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén 2 év, 250 000 forint eladási ár felett 3 év lesz a kötelező jótállási idő.

Ez azt jelenti, hogy az eddigi 1 éves jótállást eltörli a tartós fogyasztási cikkek esetén a rendelet és minimum 2 évet kell majd vállalnia a fogyasztók felé a kereskedőknek.

Megmarad az is, hogy ha a jótállási idő alatt háromszor kellett a fogyasztási cikket megjavítani, az mégis elromlik negyedik alkalommal is, akkor a kereskedő köteles azt nyolc napon belül kicserélni. Ha nincs lehetőség a cserére, akkor a számlán, vagy nyugtán szereplő vételárat kell visszatéríteni a fogyasztónak.

Fontos megjegyezni, hogy a jótállást a fogyasztók, azaz magánszemélyek felé kell biztosítania az eladónak. Ha egy gazdasági társaság (vagy egyéni vállalkozó) vásárol valamit, az nem minősül fogyasztónak, nincs rá jótállási kötelezettség sem, csak szavatossági igénnyel lehet élni.

Ez is érdekelhet