Nyitnak a fürdők és az éttermek belső terei, lehet menni Loki meccsre

A péntek reggeli bejelentést követően reális közelségbe kerültek a védettségi igazolvánnyal látogatható események szombattól.

Május 1-én nyitásra készül az ország

A DVSC már csütörtökön bejelentette, hogy amennyiben meglesz a 4 millió beoltott hazánkban, úgy vasárnap délután nézők előtt rendezik meg a DVSC – Csákvár NB II-es bajnoki mérkőzést. A 14:30-től kezdődő mérkőzésre nem szükséges jegyet váltani, a belépés díjtalan lesz.

DVSC szurkolók
Szurkolók a DVSC egy korábbi mérkőzésén. Forrás: dvsc.hu

A DVSC az oldalán kiemeli, hogy a 13 órai kapunyitás során védettségi igazolás felmutatása mellett lesz lehetőség belépni (személyi igazolvánnyal, vagy útlevéllel együtt) 18 éven felülieknek. Az oltásra szóló papír nem helyettesíti, csak a hivatalosan kiadott plasztikkártyát fogadják el. A 18 éven aluliak oltási igazolvány nélkül, azonban 18 éven felüli, oltási igazolvánnyal rendelkező kísérővel léphetnek be. Ha ránézésre nem megállapítható, hogy valóban 18 éven aluli-e a személy, úgy diákigazolvánnyal, személyi igazolvánnyal, vagy útlevéllel lehet igazolni a kort.

Bár a hivatalos szabályozás alapján nem kötelező a stadionban a maszkviselés, azonban a DVSC továbbra is javasolja azok használatát.

További részletek a DVSC-Csákvár mérkőzéssel kapcsolatban a csapat oldalán.

Az Aquaticum SPA is úgy készül, hogy ha lehetőség lesz rá, akkor már szombaton megnyitja a Mediterrán Élményfürdő és Szauncentrumot, a Termálfürdőt és a Szaunavilágot. 

Aquaticum SPA nyitás május 1-én

Ezeket a szolgáltatásokat a 18 éven felüliek érvényes védettségi igazolvány felmutatásával vehetik igénybe, 18 év aluliaknak ez nem szükséges.

A hajdúszoboszlói fürdőkomplexum szombati nyitását már a hét elején bejelentette a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt., habár ekkor még inkább kérdéses volt, hogy sikerül-e elérni a kellő beoltott számot áprilisban.

Ők azt írták, hogy a hagyományoknak megfelelően nyitnak május első napján, reggel 9 órakor. A Gyógyfürdő (8-tól 18 óráig), az Aqua-Palace Élményfürdő (10-től 18 óráig) és az Árpád Uszoda (7-től 21 óráig) szintén nyit Hajdúszoboszlón.

A Fürdőkomplexum a 2020-as árakkal nyit, nem emeltek az idei szezonra. További részletek a weboldalukon olvasható.

Az éttermek teraszai egy héttel ezelőtt kinyithattak. Itt bárki helyet foglalhat és maszk nélkül fogyaszthat. Azonban május 1-től nyithatnak az éttermek belső helyiségei is, viszont ide már szükség lesz 18 év felettiek esetében a védettségi igazolásra.

Nem minden étterem akar védettségi igazolványt kérni

Amennyiben a várakozásoknak megfelelően április 30-án eléri az ország a 4 milliomodik oltást, úgy május 1-től a következő szabályozások lépnek életbe:

  • A kijárási tilalom kezdete este 11 óráról éjfélre módosul.
  • Az üzletekben este 11 óráig lehet vásárolni.
  • A védetteknek (akinek védettségi igazolványa van) este 11 óráig megnyílik a vendéglátóhelyek belső tere is. A szülők és családtagok a gyermekeket is magukkal vihetik.
  • A védettek szállodákba is mehetnek, és a gyermekeket is magukkal vihetik.
  • A 2020 novemberében bezárt szabadidős létesítményeket védettségi igazolvánnyal újra lehet látogatni. Ezek közé tartoznak például az állatkertek, a vadasparkok, a múzeumok, a színházak, a mozik és a könyvtárak is.
  • Edzőterembe, uszodába, jégpályára ezentúl csak a védettek, valamint a versenyszerűen sportoló 18 év alattiak mehetnek.
  • A védettek és felügyeletük alatt álló kiskorúak este 11 óráig a sportrendezvényeket is látogathatják.
  • A védetteknek és a felügyeletük alatt álló kiskorúaknak nem kell maszkot viselniük a sport- és kulturális rendezvényeken.
  • A koronavírus elleni védettség igazolása a védettségi igazolvány bemutatásával történik, a védettség tényének ellenőrzése pedig a helyiség üzemeltetőjének, a szolgáltatás nyújtójának a feladata. Amennyiben ennek nem tesz eleget, a bírság 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedhet, vagy akár egy éves bezárással is sújtható.

Ez is érdekelhet